Árad a Sajó és a Tarna - kitelepítésre még nincs szükség
2023.01.19

A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtökön, az MTI megkeresésére.

Siklós Gabriella elmondta: országszerte jelenleg  510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget.

Jelezte: a Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás - tette hozzá a szóvivő.