A témahét sikeres megvalósítása érdekében ötoldalú együttmûködési megállapodást kötöttek ma Budapesten: az Emberi Erõforrás Minisztériuma projektgazdaként, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytû Alapítvány, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány a Pénz7 együttmûködõ szakmai partnereiként.
A Pénz7 2015 óta az European Money Week páneurópai rendezvénysorozatának keretében kerül megrendezésre. Ennek során márciusban Európa közel 30 csatlakozó országában pénzügyi témájú tanórákat tartanak a programban részt vevõ általános- és középiskolákban. Mindezt úgy, hogy az elméleti tudást építõ, gyakorlott pedagógusok mellé pénzügyi önkéntes szakértõk is csatlakoznak az iskolai tanórákhoz. A program non-branded, azaz kereskedelmi logó, ajánlat nem jelenhet meg az iskolai eseményeken. A tanórai ismeretanyagot képzett pedagógus csapat állítja össze, szakmai felügyelettel és próbaórákkal, képzésekkel biztosítva annak magas színvonalát. Ugyanakkor az önkéntesek jelenléte az elméleti tudást hatékonyan egészíti ki a tanórákon a gyakorlati ismeretekkel. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok tudatosabban kezeljék pénzügyeiket mindennapjaikban, és alaposabb ismeretekkel rendelkezzenek a gazdaság és a pénzvilág mûködésérõl.
Hazánkban a diákok és a pedagógusok egyaránt hatalmas érdeklõdést mutattak 2015-ben és 2016-ban is a pénzügyi témahét eseményei iránt, amely 2017-ben több szempontból is megújul. A pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete bekerült a tanév rendjébe, valamint a pénzügyi témák mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére és részvételével megjelennek a vállalkozói ismeretek is.
Az együttmûködési megállapodás kapcsán kiemelték: példaértékû a kormányzat és civil szervezetek összefogása a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztése érdekében. Az együttmûködõ felek fontosnak tartják a pénzügyi-gazdasági nevelést, szemléletformálást, mert segíti a tudatos életvezetést, a társadalmi, gazdasági változásokhoz alkalmazkodást is - mindezt úgy, hogy a mindennapokban használható gyakorlati ismereteket élményszerûen, játékos feladatok által sajátíthatják el a diákok.
Pénzügyi témakörben a fókusztéma 2017-ben a korszerû pénzkezelés (Bankoljunk okosan!) lesz, de a korábbi évek családi költségvetési és megtakarításokkal foglalkozó tananyagai is elérhetõek a pedagógusok és így a diákok számára. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan 2017-ben is lehetõség nyílik rá, hogy magyarországi bankokból érkezõ, felkészült önkéntesek segítségével valósuljon meg a program az iskolákban.
A témahét vállalkozói oldalról az üzleti ötlet és együttmûködés témákkal indul, amely a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetését támogatja. A Pénz7 program részeként elérhetõvé válik egy országos hatókörû vállalkozói önkéntes adatbázis, amely a témahét gazdálkodási témájához biztosít vállalkozói önkéntes részvételt, és teszi életszerûvé az órát a diákok számára. A regisztráció során már látható, hogy a várnál jóval nagyobb igény van az új témára, emellett jelentõs az érdeklõdés a vállalkozói önkéntesek iránt is az iskolák részérõl. A témahét vállalkozói részében lehetõséget kapnak a diákok arra, hogy vállalkozói kompetenciáik fejlõdjenek, képet kapnak az együttmûködésrõl, a vállalkozói létrõl – mindezt vállalkozói önkéntesek személyes történetein, tapasztalatain keresztül.
A szakértõk idén három korosztály számára, kétféle témában állították össze a tananyagot. Minden tananyag és felkészítést segítõ anyag (útmutatók, videók) online, ingyenesen elérhetõ és letölthetõ lesz a regisztrált tanárok számára a www.penz7.hu oldalról. A szervezõk felajánlására az elsõ 500 pénzügyi témára regisztrált iskola kinyomtatva is megkapja az óraterveket és a tanári segédleteket. A Pénz7 kísérõ programjai között szerepel többek között pedagógus felkészítõ oktatás, illetve további interaktív vetélkedõk, versenyek és pályázatok. Utóbbiak a diákok számára segítik, hogy a téma a tanórai kereteken túl is érdekes, figyelemfelkeltõ maradjon.
Az együttmûködési megállapodást sajtónyilvános keretek között 2017. február 9-én, 14.00 órakor írták alá az EMMI-ben, ahol az aláírók a következõk voltak:
- Palkovics László, oktatásért felelõs államtitkár – EMMI
- Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelõs államtitkár – NGM
- Kovács Levente, fõtitkár – Magyar Bankszövetség
- Hergár Eszter, kuratóriumi elnök – Pénziránytû Alapítvány
- Gergely Orsolya, ügyvezetõ igazgató – Junior Achievement Magyarország Alapítvány