A magyarországi épületállomány fele (48,7 százaléka) 1946 elõtt épült, nagyjából 20 százaléka 1960 elõtt, és csupán 8,2 százaléka fiatalabb 37 évnél. Az évtizedek során a külsõ homlokzat, a víz- és hõszigetelõ rendszerek, valamint a belsõ szerkezeti elemek is jellemzõen annyira elöregedtek, elhasználódtak, hogy többségük sürgõs felújításra szorul. A szükséges felújításokra azonban gyakran nem kerülhet sor az akut forráshiány miatt, ami a társasházi és lakásszövetkezeti lakóközösségek számára állandó problémát jelent. A korszerûsítési munkák elmaradása mellett sokszor nincs lehetõség az olyan, életminõség-javító beruházásokra sem, mint a játszóterek, közösségi terek kiépítése, illetve a modern, energiahatékony újítások bevezetése.
Az OTP Bank immár kilencedik éve rendszeresen elinduló, és idén február 15-én újból elstartoló Társasházi Pályázata a hasonló felújításokat és korszerûsítéseket kívánja támogatni a pályázat keretében elérhetõ összesen 10 millió forint vissza nem térítendõ támogatással. A pályázat országos szintû, társasházak és lakásszövetkezetek számára egyaránt nyitott. A társasházak, illetve lakásszövetkezetek 2017. február 15-e és 2017. június 18-a között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt.
„A tavalyi kiírásban összesen több mint 860 pályázat érkezett be, ami jól mutatja, hogy komoly igény van a társasházak és lakásszövetkezetek részérõl a hasonló kezdeményezések iránt. Ezért is döntött úgy az OTP Bank, hogy idén is elindítja a Társasházi Pályázatot. Ennek célja változatlanul az, hogy segítsük és ösztönözzük a társasházakat, illetve lakásszövetkezeteket azoknak a szükséges felújításoknak a megvalósításában, amelyeknek köszönhetõen szebbé, rendezettebbé, hatékonyan mûködtethetõvé, egyszóval élhetõbbé tehetik lakókörnyezetüket.” – hangsúlyozza Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezetõ igazgatója.
A pályázók idén is három kategóriában adhatják be projektötleteiket. Az „Ezermester” kategóriában az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevõk. Így például ebben a kategóriákban nyújthatják be a napelemek felszerelését, a hõszigetelések korszerûsítését, a lépcsõházak felújítását és a különféle ügyviteli szoftverek és hardverek beszerzését célzó projektjeiket a társasházak és lakásszövetkezetek. A „Biztonság” kategóriában a személyi és vagyonvédelmet támogató beruházások tervei nyújthatóak be, ide értve a térfigyelõ rendszerek kiépítésérõl, a liftfelújításról és akár az akadálymentesítésrõl szóló terveket. Végül a „Közösségépítés” kategóriában a lakóközösség tagjait összehozó, a közösségi tereket fejlesztõ ötleteket várják a szervezõk a kerti sütõk létesítésétõl egészen az olyan – a tavalyi kiírásban díjazott – kezdeményezésekig, amikor a lakóközösség saját egészségszobát alakított ki. Emellett egy további nyertest hirdet a pályázat, aki a Facebookos közönségszavazás gyõzteseként egymillió forintos vissza nem térítendõ támogatáshoz jut majd.
A fenti három kategóriában a résztvevõk a pályázatok összeállítása során maguk határozhatják meg, milyen projektet kívánnak megvalósítani. Ezzel a pályázat olyan hiánypótló és egyben kiegészítõ lehetõséget jelent a társasházak és lakásszövetkezetek számára, amely nem elõre meghatározott, hanem igényre szabott beruházási terveket támogat.
Csonka Tibor hozzátette: „természetesen a díjazásban nem részesülõ pályázóknak sem kell lemondaniuk terveikrõl, hiszen a pályázat mellett számos egyéb, kedvezõ finanszírozási lehetõség áll rendelkezésükre. Így például a 30 százalékos állami támogatást nyújtó lakástakarékpénztári szolgáltatásokat, illetve a futamidõ elsõ öt évében 70, a második öt évben pedig 35 százalékos kamattámogatást kínáló hitelkonstrukciókat is igénybe vehetik a lakóközösségek. Ezek a megoldások jelentõsen könnyíthetnek a társasházakat és lakásszövetkezeteket terhelõ költségterheken, aminek elõnyeit minden egyes tulajdonos közvetlenül érezheti”.