Megborult gabonapiac: sok hazai gazda kerül nehéz helyzetbe
2023.02.27

Három hónap alatt több mint 20 százalékot esett a legfontosabb gabonafélék ára a hazai piacon, így az a nagyon rendhagyó helyzet állt elő, hogy betakarításkor jóval drágábban lehetett értékesíteni a búzát és a kukoricát, mint a naptári év elején. Mindez sok hazai gazdát hoz nehéz helyzetbe, mivel a bizonytalan piaci helyzet elhúzódása, a felfutó gabonaimport, illetve a tavalyhoz képest jelentősen magasabb termelési költségek miatt az előző évhez viszonyítva jelentősen csökkenhet idén a gabonatermesztés jövedelmezősége.

2023 januárjának végén Magyarországon az étkezési búza tonnájának termelői ára 103,9 ezer forint volt, a takarmánykukoricáért 101,6 ezer forintot adta tonnánként. Előbbi 25, utóbbi pedig 22 százalékos visszaesést jelent az október végi adatokhoz képest. Február első felében ráadásul még tovább csökkentek az árak: az AKI jelentésében a február 6-ával kezdődő hétre már 95 ezer forint alatti tonnánkénti átlagárról számolnak be.

Az árak csökkenése egybeesett az ukrán gabona tömeges megjelenésével a hazai piacon, azonban önmagában azzal mégsem magyarázható. Miután kiderült, hogy megfelelő mennyiségű termés áll rendelkezésre, és a háború ellenére sem esik ki lényeges mértékben az Ukrajnából származó gabona a világpiacól (ráadásul a kedvezőbb időjárás miatt a magyarországinál jobb termésátlagokat is értek el az ottani gazdák), a világpiacon is erőteljesen estek az árak: a párizsi árutőzsde (MATIF) márciusi határidős jegyzésára a legutóbbi három hónap során mind a búza, mind a kukorica esetében 18 százalék körüli mértékben esett vissza.

Mindeközben az üzemanyagok, a műtrágya ára sem csökkent lényegesen, a munkaerő pedig tovább drágult. Ennek hatására a termés előállítási költsége sok helyen a két évvel ezelőtti szint dupláját is elérte.

Sok hazai gabonatermesztő a jövőbeli jobb ár reményében korábban visszatartotta a piacról a terményét, amelyet most, a nagyobb kínálat mellett csak nehezen, és a vártnál jóval olcsóbban tud értékesíteni.  Sok hazai raktárban még a 2021-es termés egy része is eladásra vár. Amennyiben a következő egy-két hónap során nem sikerül értékesíteni a terményt, jó esély van arra, hogy idén számos gazdaságban döntenek úgy, hogy – forráshiány, illetve a fennálló bizonytalanság miatt – nem, vagy csak kisebb területen vetnek tavasszal gabonát.

A képhez hozzátartozik, hogy miközben az árak csökkenése a szántóföldi növénytermesztők számára komoly nehézségeket okoz, az állattenyésztési ágazat számára – amelyet tavaly teljesen padlóra küldött a tavalyi terménydrágulás – némi könnyebbséget hozott.

A piacon jelenleg mozgó szereplők számára talán még sosem látott helyzet több tanulságot is hordoz – mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Egyrészt a legjobb árra való várakozás, a nyereség maximalizálása helyett célszerű stabil jövedelmezőségre törekedni. A másik tanulság pedig az, hogy a kockázatok megosztása érdekében egy gazdaságnak érdemes egyszerre több ágazatban is (a szántóföld mellett kertészet, állattenyésztés, biokultúrák, stb.) jelen lennie. A szántóföldek egy részén megfontolandó az átállás egyedi, a versenyképességet hosszabb távon is őrizni képes növénykultúrákra. Emellett a  precíziós technológiák alkalmazása, a megfelelő géppark nagyban elősegítheti a jövedelmezőség fenntartását az inputárak jelenlegi szintje mellett is.