Újabb elektromosroller-megosztó Budapesten
2023.04.19

Budapest három belső kerületében - Terézváros, Erzsébetváros és Józseféváros - indította el szolgáltatásait a Whoosh elektromosroller-megosztó 750 járművel - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a rollereket kizárólag a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek erre kijelölt mikromobilitási parkolóiban, az úgynevezett Mobi-pontokon lehet felvenni és leparkolni, a rendszer nem engedélyezi máshol a bérlés befejezését.

A cég közlése szerint a rollerekre felszerelt IoT modul (Internet of Things) segítségével valós időben lehet nyomon követni a jármű helyét, útvonalát és töltöttségi szintjét, valamint az útburkolat minőségéről is információ érhető el.

A tarifák percalapúak, de van napijegy is, amely 3990 forintba kerül, emellett heti és havi bérletet is lehet váltani.

A járművekkel maximum 25 kilométer/órás sebességgel lehet közlekedni, sétálóutcákban pedig automatikusan leállnak - írták.

A társaság magyar és angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálattal áll a felhasználók rendelkezésére minden nap reggel 9 és éjfél között.