Milliárdokat költenek védelemre, mégis simán kijátsszák õket!
2017.05.15
A brit védelmi miniszter szerint London milliárdokat költ a kibertámadások elleni védekezésre - írja az MTI.

Sir Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinmûsorának nyilatkozva határozottan leszögezte azt is, hogy az önálló brit nukleáris csapásmérõ kapacitás informatikai rendszere tökéletesen védett az ilyen jellegû támadásoktól.

Fallon kijelentette: a brit kormány az alig több mint egy éve elvégzett átfogó biztonsági felülvizsgálat keretében a kibertámadásokat hivatalosan a nemzetbiztonságot fenyegetõ legnagyobb veszélyforrások közé sorolta, és 1,9 milliárd fontot (700 milliárd forintot) különített el az ilyen támadások elleni védelem megerõsítésére.

A védelmi miniszter elmondta azt is, hogy e fejlesztési keretbõl jelentõs összeget fordítanak a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) informatikai védelmére. Hozzátette: a hétvégi kibertámadás "nem kifejezetten" az NHS ellen irányult, érintette például a Nissan autóipari csoport nagy-britanniai részlegét is, és világszerte rengeteg más intézményt. 

Az elmúlt napok globális kibertámadási hullámának mindazonáltal az elsõ célpontjai között volt az NHS, amelynek informatikai és távközlési rendszerei 46 angliai és skóciai körzetben hosszú órákra leálltak. A támadás miatt számos brit kórházban egy ideig csak a sürgõsségi eseteket fogadták, és sok elõre tervezett mûtétet el kellett halasztani, mert hozzáférhetetlenné váltak a páciensek adatai.

Amber Rudd brit belügyminiszter azonban már szombat este bejelentette, hogy az NHS informatikai rendszereinek mûködése jórészt helyreállt.
A brit védelmi miniszter a vasárnapi BBC-mûsorban elmondta, hogy a brit kormány folyamatosan ösztönzi az NHS-t saját informatikai hálózatának erõsítésére, egyebek mellett az elavult Windows XP rendszer használatának megszüntetésére. Michael Fallon szerint ma már a brit NHS-körzeteknek mindössze az 5 százaléka használja ezt a rendszert.

Arra a kérdésre, hogy igazak-e azok az értesülések, amelyek szerint az önálló brit nukleáris csapásmérõ kapacitást hordozó tengeralattjáró-flotta is még mindig a Windows XP-t használja, Fallon kijelentette: a brit kormány "nyilvánvaló biztonsági okokból" soha nem kommentálja az atomtengeralattjáró-flotta különbözõ mûködési rendszereirõl szóló értesüléseket. 

Hozzátette ugyanakkor: teljes bizonyossággal kijelentheti, hogy a brit nukleáris ütõerõt hordozó Vanguard osztályú tengeralattjárók biztonságban vannak a kibertámadásoktól, mivel rendszereik "elszigetelten" mûködnek. "Nukleáris elrettentõ kapacitásunk teljes mértékben védett" - fogalmazott a brit védelmi miniszter.

A brit atomfegyvereket négy Vanguard osztályú tengeralattjáró hordozza, ezek közül legalább egy mindig járõrözik valahol a világ tengerein, de a brit kormány soha nem fedi fel, hogy a flotta éppen õrjáraton lévõ tagja merre jár.