A cégek közel harmada létszámbővítést tervez
2023.06.15

2023 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét, miközben csökkentést 18 százalékuk tervez. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a logisztika és autóipar, illetve az energetika és közmű szegmensekben számíthatnak élénk munkaerőkeresletre, ugyanakkor az alapanyag- és feldolgozóipar ebben az időszakban számottevő plusz munkaerő felvételével nem számol – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 41 országában, közel 39 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 511 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) 12 százalékos átlagos értéket ért el, ami 10 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értékénél, ezzel pedig pontosan az egy évvel korábbi szintre kapaszkodott vissza.

A 12 százalékos létszámbővítési mutató egy olyan országos átlag, amelytől az egyes szektorokat vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT (NFM: +25%), a logisztika és autóipar (+18%), valamint az energia és közmű (+17%), szektorokban várják. A legkisebb mértékű bővülésben a kommunikációs szolgáltatások (+9%), az egészségügy és élettudományok (+8%), illetve az alapanyag- és feldolgozóipar (+4%) területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.

„A várakozások szerint jócskán maga mögött hagyja az év első felében tapasztalható időszakos mélypontot a hazai munkaerőpiac, hiszen a következő három hónapban a munkáltatóknak újra közel harmada tervez létszámbővítéstmondta Fehér Tamás, a Manpower Magyarország és Horvátország ügyvezető igazgatója. – Nem meglepő, hogy (az iparágban bejelentett beruházási hullám hatására) az autóiparban ismét jelentős mértékű munkaerő-szükséglet mutatkozik. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a feldolgozóipar továbbra is stagnálás közeli állapotban maradhat.”

Az ország régióit vizsgálva szintén jelentős eltérések tapasztalhatók. A legszélesebb körben Közép-Magyarországon (NFM: +22%), az Észak-Alföldön (+22%) és Budapesten (+19%) várnak létszámbővülést, ugyanakkor Nyugat- (-7%) és Közép-Dunántúlon (-9%) jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak. A Dél-Alföldön a várakozások az országos átlag közelében alakulnak, miközben Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem lesz a várakozások szerint.

A korábbi negyedévekben a nagyobb cégek jóval optimistább kilátásokkal rendelkeztek,a következő negyedéves időszakra vonatkozóan azonban nincsen szignifikáns eltérés cégméret szerint: valamennyi méretkategória értékei a 12%-os átlag körül alakulnak.

Az előző negyedévhez képest tovább javultak a munkaerőpiaci kilátások nemzetközi szinten is. A mutatószám igen magas, 28 százalékos szinten áll, ami 5 százalékpontos növekedést mutat. Nettó létszámleépítést a vizsgált 41 ország egyikében sem várnak. Európában a legszélesebb körben Hollandiában (NFM: 39%), az Egyesült Királyságban (+29%) és Németországban (+28%) terveznek munkaerő-bővülést. Az Európán kívüli régiókat tekintve jelenleg Ausztráliában, valamint Közép- és Észak-Amerikában a legnagyobb az optimizmus a foglalkoztatás terén.

A felmérés változó összeállítású részében ezúttal arra kérdeztek rá, hogy a cégek hoztak-e már létre olyan pozíciókat, amelyek környezetbarát termékeket vagy szolgáltatásokat állítanak elő. E zöld pozícióknak (green jobs) nevezett álláshelyeket betöltő munkatársakra egyre gyakrabban szoktak zöld galléros alkalmazottakként is hivatkozni. A válaszadó cégek 18 százaléka rendelkezik kiforrott, működő stratégiával ezen a területen, 17 százalék már tett ilyen irányú lépéseket, és további 31 százaléknál legalább tervszinten felmerült ez a lehetőség.

A legnagyobb előrelépést ezen a területen az energia és közmű szegmens tette meg, itt a cégek 31 százalékának van már kidolgozott stratégiája a zöld állások betöltését illetően. A kommunikációs szolgáltatásokat végző cégek 22 százaléka, míg az IT, a pénzügy és ingatlan területeken a válaszadók 20-20 százaléka tart ugyanebben az előrehaladott fázisban.