Mindössze a diákok 18 százaléka tartja európai színvonalúnak a hazai oktatást
2023.06.15

A tanuló és már dolgozó fiatalok körében is kisebbségben vannak, akik a magyarországi oktatási képzést európai szintűnek tartják, mindössze 18-18 százalékuk van ezen a véleményen a K&H ifjúsági index eredményei szerint. Mind a diákok, mind a dolgozó fiatalok többsége - 59 és 55 százaléka - alacsonyabbnak tartja a színvonalat. A felmérés több mint egy évtizedes történetében a legjobb eredmény 2014-ben született, akkor a diákok több mint 40 százaléka mondott pozitív véleményt az oktatási rendszerről, a mélypont pedig 2018 közepén volt, amikor 10 százalék alatti volt az arányuk. A dolgozó fiatalok esetében kiegyenlített eredmények születtek a kutatást rajtja óta, jellemzően a 20 százalékuk fogalmazott meg kedvező véleményt. 

Alig több mint egy hónap múlva, július 26-án hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, azaz eldől, hogy a jelentkezők közül ki folytathatja a tanulmányait valamelyik oktatási intézményben. Az oktatás színvonalát tekintve a fiatalok szerint bőven van tér a fejlődésre a K&H ifjúsági index első negyedéves felmérésének eredményei alapján.

A többség negatív véleményen van

Mindössze a diákok 18 százaléka tartja európai színvonalúnak a képzést, 23 százalékuk semleges véleményt fogalmazott meg, azaz nem tartják sem jobbnak, sem rosszabbnak az oktatást az európai szinthez képest. Ugyanakkor a diákok többsége, közel 60 százaléka szerint alacsonyabb szinten van az európainál a magyar oktatási rendszer.

A 2012 vége óta minden negyedévben elkészülő felmérés történetében mindig is kisebbségben voltak azok a diákok, akik szerint az európai színvonalat képviseli a magyar oktatás. A legjobb eredmény 2014 elején született, akkor a fiatalok 43 százaléka mondott pozitív véleményt. A mélypont 2018-ban volt, akkor az arányuk a 10 százalékot sem érte el.

A felmérésből kiderül továbbá, hogy a dolgozó fiatalok hogyan értékelik az oktatás színvonalát. A diákokhoz hasonlóan csak 18 százalékuk szerint említhetőek egy lapon a magyarországi oktatási intézmények európai társaikkal. 55 százalékuk negatív véleményt fogalmazott meg, 23 százalékuk szerint nincs igazán különbség. A korábbi kutatásokban hasonló volt a pozitív véleményt megfogalmazó dolgozó fiatalok aránya, jellemzően 20 százalékot tett ki.

Szeretik vagy sem?

Bár az oktatás színvonalával nem igazán elégedettek a diákok, van azonban kedvező eredmény is: a kutatás szerint a diákok 59 százaléka szereti, amit tanul. Ez jelentős javulást jelent az előző, 2022 utolsó negyedévében mért 37 százalékos értékhez képest, ugyanakkor összhangban van a felmérés korábbi eredményeivel, amikor a diákok 50-70 százaléka jellemzően azt mondta, hogy az elképzeléseinek megfelelő oktatásban részesül.