Rámutatnak: a dokumentumok 95 százalékos feldolgozottsága mellett a biztosítóhoz eddig bejelentett utazási csomagok száma 1902, ez valószínûleg 5260 utast érint. A teljes feldolgozottságot követõen, a számítás alapját képezõ kárösszeg mintegy 900 millió forint lesz.
A biztosító tájékoztatása szerint a hazahozatal költségeinek levonása után a keretbõl mintegy 400 millió forint áll majd rendelkezésre.
Jelezték: a mintegy 200 utazásközvetítõn keresztül értékesített utazási szolgáltatások eltérõek, így utazásonként egyedileg bírálják el az igényeket.
Az Uniqa arra törekszik, hogy a kifizetések a jogosultaknak a lehetõ leghamarabb megkezdõdjenek. Ezért már a héten megkezdik azoknak az utasoknak a részbeni kártalanítását, akik egyértelmûen a Green Holidays Kft.-vel mint utazásszervezõvel kötöttek utazási szerzõdést, vagy a Green Holidays Kft. utazási csomagját vásárolták meg utazásközvetítõn keresztül - közölték.
Az Uniqa közleményében kiemeli, hogy a Green Holidays ügyben a kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el. A biztosító megjegyezte: a közleményben becsült adatok szerepelnek, a változtatás, a pontosítás jogát fenntartják.
A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerzõdés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelõ fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.