Ezentúl az angol betegek jönnek a magyar orvosokhoz
2017.08.18
Az egészségügyi szakmát megjelenése óta izgalomban tartó Duna Medical Center (DMC) rohamtempóban építi 150 ágyasra tervezett, 6 mûtõvel, s 12 intenzív ággyal rendelkezõ kórházát, ahol többek között angol betegeket is ellátnak majd. Nagy-Britanniából egy angol ellátásszervezõ cég, az Operations Abroad Worldwide közvetítésével érkeznek majd Budapestre a gyógyulni vágyók. A cég igazgatója, Ruth H. Taylor lapunk kérdésére elmondta, a mindenkire kiterjedõ, állami egészségügyi rendszer nehezen bír a betegforgalommal, hihetetlen hosszúra nyúltak az angliai várólisták. S mivel a jogszabályok lehetõvé teszik, az állampolgárok más országban is igénybe vehetnek orvosi szolgáltatásokat- írja medicalonline.hu.

Ami a jövõbeni mûködés mikéntjét illeti, az angol betegeknek elõfinanszírozniuk kell a Magyarországon igénybe vett orvosi ellátást, amelynek költségeit utólag számolhatják el az angol állami egészségbiztosítóval (National Health Service; NHS), amely az adott beavatkozás kinti árát téríti meg. Ez – tudtuk meg az ellátásszervezõtõl – körülbelül 50 százalékkal magasabb, mint az az összeg, amit a magyar biztosító fizet hasonló eset után.

A helyi várólista ilyetén módon történõ megkerülése azonban vélhetõen nem az alsó középosztály számára nyújt menekülési útvonalat, s nem csak az elõfinanszírozás okán. Bár az angol font jelenlegi mélyrepülése ellenére is még mindig jóval erõsebb a magyar forintnál, de leginkább nyugat-európai, középosztálybeli anyagi kondíciókkal lehet vállalkozni akár egy magyarországi kezelésre. Saját zsebbõl kell ugyanis fizetni az utazás, s az itt tartózkodás költségét, valamint az ellátásszervezõ díját is. Ezek egyikét sem téríti meg az NHS, mint ahogy azt sem lehet egyelõre tudni, hogy az angol biztosító költségtérítése képes-e száz százalékosan fedezni a DMC árait.

A teljes cikk ide kattintva olvasható