Új trendek a kgfb piacon – a kötelezõ már nem csak a károsultnak téríthet
2011.11.16
Noha a növekvõ benzinárak miatt az autósok egyre kevesebbet használják jármûvüket, mégsem csökkent a káresetek között az ütközéses balesetek száma: ezek csaknem felét teszik ki a Generali által kifizetett kártérítéseknek. Továbbra is magas a gépjármûvek esetében az elemi károk okozta és a személyi sérüléssel járó balesetek utáni kifizetések aránya. A társaság ezért kiegészítõ biztosításokat dolgozott ki a kötelezõ mellé, amelyek kifejezetten ezekre az esetekre nyújtanak védelmet. A Generali idén eddig mintegy 10 milliárd forintot fordított gépjármû biztosítások után járó kártérítésre csaknem 50 ezer károsult számára.

Sajnos a balesetek nagy részében mindkét jármû sérül, függetlenül attól, ki hibázott. A Generali kimutatásai szerint 2010-ben több mint 32 ezer esetben származott a sérülés jármûvek ütközésébõl. Ez csaknem fele annak az egész évben bejelentett több mint 70 ezer káresetnek, melyekre a Generali a casco vagy kötelezõ biztosítás terhére csaknem 19 milliárd forint kártérítést fizetett ki. A biztosítónál az idén is hasonló az arány: az év elsõ 10 hónapjában bejelentett több mint 47 ezer autós káresetbõl csaknem 20 ezer ütközés során keletkezett. A gépjármû kártérítésekre a társaság 2011-ben eddig összesen 9,7 milliárd forintot fizetett ki.

„Akár vétlen, akár vétkes félként sérül az autónk, a kárt mindenképpen meg kell téríttetnünk. A kötelezõ biztosítás megtéríti a vétlen fél kárát, az okozói oldalon azonban – ha nincs casco biztosítása – a vétkes autós maga kell, hogy állja a javíttatás költségeit. A nehéz gazdasági helyzetben sokan azért nem kötnek cascót, mert nem engedhetik meg maguknak ezt az extra kiadást. Most azonban a 25-30 százalékkal alacsonyabb díjak mellett már jóval többek számára válik elérhetõvé, hogy a kötelezõ mellé kiegészítõ, a casco egyes elemeit tartalmazó biztosítást is kössenek.” – mondta Ilics László, a Generali biztosító vezérigazgató-helyettese. A Generali kifejezetten az ütközéses balesetekre dolgozott ki egy Önvédelem elnevezésû kiegészítõ biztosítást, amely a cascónál jóval olcsóbban – a kötelezõ áráért – nyújt biztosítási védelmet.

A másik gyakori tapasztalat, hogy jégesõ, szélvihar vagy hónyomás miatt sérül az autó. Ez több százezres károkat okozhat azok jármûvében is, akik egyébként defenzíven vezetnek és elkerülik a saját hibájukból történõ sérüléseket. 2010-ben a Generali csaknem 1000 elemi kár következtében sérült jármûre fizetett kártérítést. Ha valaki nem is dönt a teljes körû casco mellett, érdemes lehet évi néhány ezer forintért kifejezetten az elemi kár ellen bebiztosítani az autót. Az elemi kár mellett olyan kiegészítõ biztosítások is köthetõek a kötelezõ mellé, mint a bennülõk balesetbiztosítása vagy az ütközés kapcsán felmerülõ jogviták rendezését megkönnyítõ jogvédelmi biztosítás, ezek mindössze évi 1-2 ezer forintért elérhetõek.