Több mint félezer milliárdos hiányról számolt be az NGM
2018.03.08
Az év elsõ két hónapját az államháztartás központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta – közölte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól származó információk alapján a vg.hu.

A központi költségvetés hiánya 599,5 milliárd forint volt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20,1 milliárd forintos többletet értek el. Az idei uniós kifizetések 492,0 milliárd forintban teljesültek, szemben 2017 elsõ két hónapjának 153,3 milliárd forintjával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleménye szerint idén február végéig a költségvetésbe mindössze 17,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett, miközben magasabban alakultak a hazai forrásból megvalósuló fejlesztési célú kiadások.

A fentiek alapján a kormány idei évre továbbra is 4 százalék feletti gazdasági bõvüléssel és az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél teljesítésével számol.