Az építõiparban még mindig gyenge a fizetési morál
2018.03.21
Átlagosan 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építõiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára - áll az Atradius hitelbiztosító szektorelemzésében, írja a vg.hu

Az építõiparban a legtöbb a késve történõ kifizetés és a nem fizetés is az Atradius tanulmánya szerint. A piaci környezet pozitív változásai immár évek óta szinte semmilyen hatással nincsenek a magyar építõiparban uralkodó fizetési szokásokra.

A hitelbiztosító országigazgatója kifejtette, hogy bár tavaly 129,5 százalékkal nõtt a szerzõdésállomány, a termelés pedig közel 30 százalékkal bõvült, megmaradt a szektor legnagyobb kockázata: a vállalatok alultõkésítettsége.

"Tíz százalékra becsüljük az építõipar árbevételének növekedését 2018-ban, de a profitráta csökken majd a dráguló munkaerõ és a nyersanyagárak emelkedése következtében. A tõkehiányos szektorban ez várhatóan a csõdök 5-10 százalékos növekedéséhez vezet az idén" – mondta Vanek Balázs.

Az elemzés szerint a hazai építõiparra jellemzõ a nagy tõkeáttétel és a banki finanszírozási igény. A cégek kis önerõt tudnak megmozgatni egy-egy beruházás finanszírozásához, és jellemzõen nagyarányú hitelre lenne szükségük, de jelentõs részük nem hitelképes. Az Atradius tanulmánya kiemeli, hogy a bankok 2016 óta könnyebben hiteleznek építkezéseket, de még mindig az irodaházakat preferálják a lakásprojektekkel szemben.

Az elemzésben résztvevõ 300 vállalat többsége (77 százaléka) szerint az építõipari ügyfelek leginkább a likviditási problémák miatt tudtak csak késõbb fizetni, pedig a számukra megszabott számlafizetési határidõ átlagosan 45 nap.

A szállítók eleve több idõt adnak az építõipari vevõiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére sem jutnak idõben a pénzükhöz 
– jelentette ki az Atradius országigazgatója.

Az Atradius elemzése szerint mindemellett továbbra is bizonytalan, hogy 2019-ben a jelenlegi 5 százalékról ismét 27 százalékra emelkedik-e majd a lakások áfája. A bizonytalanság visszafoghatja a fejlesztéseket, mert nem biztos, hogy 2019-re befejezõdnek a most induló beruházások.