Egymillió elektromos autó közlekedik az utakon
2018.05.29
2017-ben elõször haladta meg az egymilliót a világon eddig eladott elektromos autók száma. Az adat mögött fõként Kína áll, ott a villanyautók piaca már nagyobb, mint az amerikai és az európai összesen - írja a piacesprofit.

Németországban az e-kocsik piaca 2016- 2017 között megduplázódott és a norvég után már a legnagyobb Európában. Skandináviában egyébként tavaly minden második eladott személykocsi elektromos volt.

Terjednek a villanyautók másutt is: Horvátországban gyártják a Rimac csúcskategóriájú sportkocsit, Lengyelországban pedig pályázatot írtak ki hazai fejlesztésû, elérhetõ árú villanyautóra.

Az EU illetékesei sokrétû javaslatokkal készülnek a fejlõdés meggyorsítására, mivel különben nem fogjuk tudni elérni a kitûzött klímavédelmi célokat. Egy felmérés szerint villanyautók (elsõsorban elektromos buszok) alkalmazásával napi 279.000 hordóval lehetne csökkenteni a világ olajfogyasztását. Ez a mennyiség pontosan megfelel Görögország egy napi teljes fogyasztásának.

Támogatja az Unió, hogy anyagi ösztönzéssel segítsék az e-kocsik elterjedését. A belga, a francia, a német és a brit kormány már hozzájárul azok vásárlásához, Norvégiában és Hollandiában pedig a fogysztási adó elengedését, vagy jelentõs csökkentését tervezik ezekre a jármûvekre.

India célul tûzte ki: 2030 után csak villanyautók közlekedhessenek az országban, hogy véget vessenek a levegõszennyzés okozta súlyos egészségkárosodásnak. A kormány egy milliárd eurónak megfelelõ összeget fordít elektromos kétkerekû jármûvek elterjesztésére, valamint arra, hogy fizessenek azoknak a jármûtulajdonosoknak, akik leállítják, bontóba adják robbanómotoros kocsijukat.

Vita van az unióban arról, hogyan számítsák a jövõben a robbanómotoros jármûvek károsanyag-kibocsátását. A gyártók azt szeretnék, ha a jármûvek súlya maradhatna az alap, a környezetvédõk képviselõi amellett érvelnek, hogy – amerikai és kínai mintára – a kocsik “lábnyoma”, azaz a környezeti kihatás legyen a mérce. A gyárak szempontjából ez elsõsorban a nehéz jármûveknél jelentene többletkiadásokat.

A hosszú távú, 2050-ig szóló tervezésnél mindenesetre figyelembe kell venni az Európai Energia-Ügynökség adatait: míg az e-jármûvek 2014-ben a világ áramfogyasztásának mindössze 0.03 százalékát tették ki, azok elterjedésével a század közepéig már 9.5 százalékra emelkedhet a szükséglet.

A közlekedés elektrifikálásához egyébként új építési szabványokra is szükség van. A tervezett rendszabály elõírja majd, hogy új épületeknél, illetve régiek restaurálásánál ki kell építeni vezetékeket, amelyekhez csatlakoztathatók töltõállomások. A tervet, hogy parkolóknál legyen kötelezõ töltõk kiépítése, elvetették, pedig ez hosszabb idõtávon 3 millió állomást jelentene az unióban.