![](https://mabisz.hu/szemle/wp-content/uploads/szemle/img-8056.jpg)
Lényegében a hetvenes-nyolcvanas évek óta cipeli Magyarország azt a terhet, hogy az autóállomány öreg, sok esetben javításra érett, környezetszennyezõ. A probléma tehát még azokra az idõkre nyúlik vissza, amikor egy új autóra – a tervgazdálkodás idején – 10-15 évet is kellett várakozni. Akkor is, ha volt rá pénz, hiszen kevesebbet termeltek az államszocializmusban, mint amennyit az emberek megvettek volna, illetve ment exportra az autó. Azután pedig jöttek a németországi és más nyugat-európai országokból érkezõ, sok éves, levetett járgányok.
A dízelautók németországi kitiltása kapcsán felröppent hírek miatt az elmúlt fél év alatt hatalmasat esett a dízelautók ára. Egy keresett japán dízelautó ára is 15-20 százalékkal csökkent 3-4 hónap alatt a németeknél, ami mintegy félmilliós diszkontot jelent. Ráadásul a német tömegautók, Skodák, Volkswagenek és hasonlók is igen olcsón kaphatók, ha dízelmotorjuk Euro V vagy alacsonyabb besorolású.
Budapesti dízel tiltás:csak szmogriadó esetén. A tiltás csak az egy-két évente néhány január-februári napon jöhet képbe: 2018. október 1-je után, csak szmogriadó esetén, az Euro III-as dízelüzemû gépjármûvek forgalmát tiltják. Majd 2019. október 1-jétõl Euro IV-es dízelüzemû autók lesznek kitiltva – ám azok is csak a szmogriadó ritka napjain. (Riadó esetén ekkor a használt gépjármûvek gyakorlatilag fele fog a riasztási fokozat forgalomkorlátozása alá esni.)