Legnagyobb európai piacáért küzd az Uber
2018.06.27
Heteken belül eldõlhet, hogy Londonból is kitiltják-e a személyfuvarozót Legnagyobb európai piacáért küzd az Uber 2018. 06. 26. 12:28 Csernik-Varga Adrienne Közlekedés | Vállalatok A fuvarmegosztó vállalat a brit hatóságok szeptemberi határozata ellen fellebbezett, amely szerint a cég nem mûködhet Londonban - vg.hu.

Megkezdõdtek tegnap a bírósági meghallgatások, amelyek eldönthetik az Uber londoni jövõjét. A fuvarmegosztó vállalat a brit hatóságok szeptemberi határozata ellen fellebbezett, amely szerint a cég nem mûködhet Londonban. A Wall Street Journal információi szerint a bíróság elõtt tanúvallomást tesz az Uber egyesült királyságbeli elnöke, Laurel Powers-Freeling, a vállalat két igazgatója, illetve a londoni közlekedési hatóság egy magas beosztású tisztségviselõje. Döntés az elõreláthatóan háromnapos meghallgatások lezárása után néhány héttel várható.


Fotó: AFP

Sajtóinformációk szerint az Uber stratégiája a bíróság elõtt a hibák beismerése, emellett pedig a cég képviselõi igyekeznek rávilágítani, hogy a vezetõség egy része mellett az irányelveket is lecserélték a problémák kiküszöbölése végett. Tavaly júniusban lemondott Travis Kalanick a vezérigazgatói pozícióról, miután kiderült, az Uber a Greyball nevû szoftver segítségével kerülte ki a hatóságokat. Az utódja Dara Khosrowshahi lett, aki sokat dolgozott azon, hogy finomítsa a cég imázsát.

Az Uber a kedvezõ brit döntés érdekében azt is javasolhatja a bíróságnak, hogy a szokásos ötéves licenc helyett csak egy 18 hónapos szolgáltatási engedélyt adjanak a vállalatnak. Ha a bíróság mégsem az Uber javára dönt, a fuvarmegosztó vállalat legnagyobb európai piacáról lesz kénytelen kivonulni.
A Wall Street Journal becslései szerint a cég globális utasbázisának mintegy 5 százaléka londoni, ez pedig súlyos veszteséget jelenthet a 2019-re nyilvános részvénykibocsátást tervezõ vállalat számára.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Címkék: fellebbezés |fuvarmegosztó |London |Uber


Ezek is érdekelhetnek
Íme, a világ legegészségesebb fûszerei
Íme, a világ legegészségesebb fûszerei
SZOLJON.HU
Jamaika, Skócia, Kalifornia, Anglia – Veszprémben (x)
Jamaika, Skócia, Kalifornia, Anglia – Veszprémben (x)
VEOL.HU
A 9 legszebb kert a világ körül
A 9 legszebb kert a világ körül
LAKASKULTURA.HU
„Úgy táncolsz, mint egy futballista…” – az orosz balett világa
„Úgy táncolsz, mint egy futballista…” – az orosz balett világa
NEMZETISPORT.HU
Ezeket az ételeket tilos megennie Meghan hercegnének
Ezeket az ételeket tilos megennie Meghan hercegnének
MINDMEGETTE.HU
Az arcába harapott egy iskolás lány a diáktársának
Az arcába harapott egy iskolás lány a diáktársának
BAMA.HU
A magány halálos betegség
A magány halálos betegség
VEOL.HU
3 nassolnivaló a foci vb-re
3 nassolnivaló a foci vb-re
MINDMEGETTE.HU


07:10 GAZDASÁG
Több amerikai termék drágulhat itthon
Az amerikai árukat importáló hazai cégeknek a vámkezelés során magasabb összegû vámterhet kell kifizetniük.
07:11 GAZDASÁG
Aggódhatnak a pálinkafõzõk a gyenge termés miatt
A terméskiesés egyaránt jelentõs a Dunántúlon, Dél-Magyarországon, és a Duna–Tisza köze déli részén.





LEGFRISSEBB
16:11
VÁLLALATOK
Mégsem piszkálják meg az izraeli közmédiát

15:56
KÖZÉLET
Egy zsák pénzt buknak a vb nagy hiányzói

15:40
VÁLLALATOK
Akár egy egész várost is sötétbe boríthatnak a tolvajok

15:26
VÁLLALATOK
A 3D-technológia lehet a kiút

15:11
MOZAIK
Korábban kezdték a sörözést a svédek, mint gondoltuk

STRATÉGIA
12:57
STRATÉGIA
Új mélyponton a Richter-részvény



KÉPGALÉRIÁK
Látványos ünnepséggel rajtolt az orosz foci-vb
A Harkányi Termálfürdõ a levegõbõl
Megnyitott az Ybl Budai Kreatív Ház


RENDEZVÉNYEK


KÖVESSE