A gazdaság növekedése 2018-ban és 2019-ben várhatóan erõs marad az Európai Unióban és az euróövezetben, a mutatók ebben az évben 2,1 százalékkal, jövõre 2 százalékkal javulnak – közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett gazdasági elõrejelzésébenA jelentés bemutatásakor Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelõs biztosa elmondta, hogy öt egymást követõ negyedévi erõteljes növekedés után 2018 elsõ felében mérséklõdött a gazdaság lendülete, és az az EU-ban és az euróövezetben egyaránt várhatóan 0,2 százalékponttal alacsonyabb lesz a tavasszal elõre jelzettnél.
Az idei év második felében a növekedés dinamikája várhatóan némileg erõsödni fog, mivel a munkaerõpiaci feltételek javulnak, a háztartások adósságállománya csökken, a fogyasztói bizalom változatlanul magas és a monetáris politika is támogató. A növekedés globálisan továbbra is stabil, de mértéke országonként és régiónként egyre különbözõbb.
Az olajárak tavasz óta történt emelkedése következtében az infláció a jelenlegi elõrejelzések alapján idén átlagosan 1,9 százalékos lesz az EU-ban és 1,7 százalék az euróövezetben. Ez mindkét területen 0,2 százalékpontos emelkedést jelent tavasz óta.
A 2019-re vonatkozó elõrejelzés az euróövezet esetében 0,1 százalékponttal, 1,7 százalékra emelkedett, de változatlanul 1,8 százalék maradt az EU esetében.
Az Európai Bizottság alelnöke kiemelte, hogy noha a közelmúltbeli erõs gazdasági teljesítmény ellenállónak bizonyult, az elõrejelzés jelentõs lefelé mutató kockázatoktól függ, amelyek tavasz óta növekedtek. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elõrejelzés nem számol a kereskedelmi feszültségek további fokozódásával. Ha mégis növekednek a feszültségek, az negatívan befolyásolná a kereskedelmet és a beruházásokat, és minden érintett országban csökkentené a jólétet. Az egyéb kockázatok közé tartozik az esetleges pénzügyi piaci volatilitás, amely többek között geopolitikai kockázatokhoz kapcsolódik – tette hozzá.