Családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután július 25-én hivatalosan kihirdetik a felsõoktatási felvételi ponthatárokat. Az NN Biztosító reprezentatív kutatásából az derül ki, hogy a magyar szülõk alig 37 százaléka tervezi, hogy gyermeke továbbtanulását megtakarításából fogja finanszírozni. A meghatározó többség – 61 százalék – úgy gondolja, hogy a majdani havi fizetésébõl fogja támogatni gyermekét, 28 százalék pedig azzal számol, hogy a havi fizetés mellett más forrást nem is fordít majd erre a célra.
A szülõk 24 százaléka úgy gondolja, hogy gyermekének ösztöndíja elég lesz a továbbtanulás költségeire.
Minden ötödik szülõ véli úgy, hogy a gyermek a tanulás mellett is dolgozni fog, míg 13 százalék diákhitelt vagy egyéb hitelt tervez igénybe venni a továbbtanulás finanszírozására.
Mindemellett a szülõk 73 százaléka fontosnak érzi gyermeke továbbtanulását, 81 százalék kiemelt jelentõséget tulajdonít ennek, ugyanakkor csak a családok felének van e célra megtakarítása.