Nõtt a foglalkoztatottság a második negyedévben is
2018.07.28
A 2018. április–júniusi idõszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 475 ezer fõ volt, 55 ezer fõvel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,3 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nõket, de a nõk esetében a javulás mértéke nagyobb volt – derül ki a Központi statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A foglalkoztatottak létszáma 1,2 százalékkal magasabb, 4 millió 475 ezer fõ volt 2018. április–júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az elsõdleges munkaerõpiacon dolgozók száma 100 ezer fõvel nõtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezer fõvel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig mintavételi hibahatáron belül változott.

A foglalkoztatottak közül a második negyedévben 4 millió 418 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,2 százalékponttal, 69,3 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 0,9 százalékkal, 2 millió 410 ezer fõre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 76,2 százalékra nõtt. A 15–64 éves nõk körében a foglalkoztatottak száma 1,4 százalékkal, 2 millió 9 ezer fõre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,4 százalékponttal, 62,5 százalékra nõtt.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottság a mintavételi hibahatáron belül változott, a foglalkoztatottak létszáma 296 ezer, a foglalkoztatási ráta pedig 28,7 százalék volt.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idõsebb (55–64 éves) korosztályba tartozók körében egyaránt emelkedett a foglalkoztatottak száma, foglalkoztatási rátáik is javultak, elõbbieké 0,8 százalékponttal, 84,5 százalékra, utóbbiaké 2,3 százalékponttal, 53,5 százalékra nõtt.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 74,5 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tûzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82, a nõknél 67,1 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15–64 évesek körében Budapest és Közép-Dunántúl kivételével minden régióban emelkedett. Budapesten és Közép-Dunántúlon a változások mintavételi hibahatáron belüliek voltak. A legjelentõsebben, 2,7 százalékponttal Nyugat-Dunántúlon nõtt a foglalkoztatási ráta, amely a legmagasabb, 73,6 százalékos értéket eredményezte. A foglalkoztatás szintje Dél-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 64,7 százalék – szerepel a KSH adatsorában.