Lakásbiztosításokra utazik az Amazon
2018.09.04
Minden ötödik fogyasztó szívesen kötne lakásbiztosítást az Amazonon, vagy Google-ön keresztül – derül ki a J.D. Power&Associates felmérésébõl. Az eredmények azért is érdekesek, mert az Amazon már egy ideje belépését tervezi a biztosítási piacra.

A felmérésbõl – melyben összesen 650-en vettek részt – az is kiderül, hogy háromnegyedüket olyan telematikai eszközök is érdeklik, melyek valós idejû információt szolgáltatnak a lakásuk állapotáról. Ugyanakkor kevesebb mint felük osztaná meg szívesen ezeket az információkat a biztosítójukkal. A válaszadók több mint harmada kész lenne akár szolgáltatót is váltani, ha az a lakásbiztosítás mellé valamilyen okoseszköz alapú kockázat-kezelési szolgáltatást is nyújtana.

A felmérésben résztvevõk azt is elmondták, hogy melyek azok a technológiák, melyek biztosítási szektorbeli megjelenésére leginkább kíváncsiak. Ezek közé tartozik a kiberbiztonság, a blockchain és az Internet of Things (IoT) megoldások.

A digitális megoldásokra egyre nyitottabb ügyfelek igényeire igyekszik az Amazon már egy ideje megoldást nyújtani. 2018-ban több lépésben is közelített a lakásbiztosítási szektor felé. Jelentõs összeggel szállt be például egy indiai biztosítástechnológiai cégbe, az Acko-ba, melynek feltett célja, hogy az országa elsõ számú, kizárólag online biztosítással foglalkozó cége legyen. Augusztus végén pedig Reuters számolt be arról, hogy az Amazon a brit biztosítási piacra is szemet vetett, és saját ár-összehasonlító portál indítását tervezi. A cég a kiterjesztett gyártói garanciabiztosítás, az Amazon Protect révén már eddig is jelen volt a brit otthonokban, így felhasználói oldalról logikus lépés lehet, ha a ház és a vagyontárgyak védelmét is rá bízzák. Az Amazon ráadásul igen sokat is tud fogyasztóiról, azok vásárlásai, sõt keresései alapján, így könnyen tud megfelelõ biztosítási terméket, illetve ahhoz kapcsolódó telematikai eszközt is ajánlani.

A siker persze nincs garantálva: a Google például az Egyesült Államokban és a briteknél 2016-ban elindította a pénzügyi szolgáltatásokat összehasonlító portálját, ám egy év múltán a gyér látogatottságra hivatkozva már be is zárta õket.