Egy cég – mérettõl függetlenül- üzletvitele során számos, rá vonatkozó jogszabálynak és szabályozásnak kell, hogy megfeleljen, és tennie kell mindezt folyamatosan változó üzleti és jogi környezetben – hangsúlyozta bevezetõjében Dr. Puskás János a Magyar Vállalati Compliance Társaság (MVCT) elnöke. Dr. Puskás János bejelentette, hogy a következõ hónapban az MVCT-n belül elkezdi mûködését az adatvédelmi és információbiztonsági munkacsoport.
Kevin Braine, a Kroll nemzetközi compliance szolgáltató regionális vezetõje avállalati visszaélések megelõzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Az üzleti folyamatokban megjelenõ visszaélés-kockázatok hatásai kiterjedhetnek a vállalaton belülre is és piaci hatásai is vannak. Ezen kockázatok felmérése, kezelése és szabályozása egy fontos kihívás szinte minden szektorban.
Dr. Wágner Adrienne D.A.S. Jogvédelmi Bizosító compliance vezetõje a megfelelõségi vizsgálat jelentõségére hívta fel a figyelmet. Egy vállalat tulajdonosainak és menedzsmentjének teljesen jogos elvárása, hogy korrekt és pontos képet kapjon az adott cég mûködésérõl és a rá vonatkozó szabályoknak való megfelelésrõl. Ezt hivatott a compliance terület kiszolgálni. Azonban a szabályszerû mûködés fenntartásának a biztosítása nem csak a transzparens mûködésre és a bírságok elkerülésére van hatással. Az üzleti partnerek, ügyfelek, kollégák, de akár a média felé is jelentõsen formálhatja a vállalat magáról alkotott képét.
Dr. Horányi Márton, a Baker McKenzie partnere szerint trend, hogy a vertikális árrögzítés vizsgálata kerül elõtérbe a kartellek vizsgálata mellett. A GVH gyakorlatában a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatos ügyek adják a vizsgálatok felét.
Dr. Horányi Márton elmondta, hogy a megfelelõség programnak vannak a hatóság által elvárt kritériumai, amelyek megléte egy esetleges ellenõrzés során kedvezõbb megítélést segít elõ. A programnak mindenképpen jól dokumentáltnak kell lennie.
A compliance jelenleg még a nagyvállalatok esetében különálló terület, sõt sok helyen még esetükben is jogi- vagy belsõ ellenõrzési terület részeként mûködik. Azonban a fokozódó verseny, növekvõ ellenõrzések és a változó üzleti környezet egyre inkább indokolttá teszi önálló egységként való értelmezését, illetve vállalat mérettõl függetlenül compliance szakértõ alkalmazását vagy eseti megbízását.
A pénzügyi compliance kerekasztal-beszélgetést moderáló Bácsfalvi András, az MKB Bank compliance igazgatója elmondta, hogy a pénzügyi szektor már elõrébb jár, mivel itt a szigorodó felügyeleti elvárások világszerte erõsítik a compliance jelentõségét. A magyarországi bankok compliance vezetõi egyetértettek abban, hogy a sikeres compliance program mûködtetéséhez kölcsönös bizalom szükséges az intézmények más területen dolgozó munkatársaival.