EIOPA: átmentek a teszten az európai biztosítók
2018.12.18
Európa legnagyobb biztosítói sikeresen szerepeltek a legutóbbi teszteken, melyek azt vizsgálták, hogy képesek-e megbirkózni súlyos piaci sokkokkal – közölte az Európai Unió biztosítási felügyeleti szerve. Ezek alapján a biztosítók akkor is képesek lennének ügyfeleiknek teljesíteni, ha az elkövetkezõ száz évben egyáltalán nem nõne Európa gazdasága.

Az Európai Biztosítási és Foglalkoztatóinyugdíj-felügyeleti Hatóság (EIOPA) közzétette az idei biztosító stressztesztjének eredményeit, amelyben 42 biztosítótársaság vett részt, akik a piac mintegy 75% -át teszik ki.

Összességében az ágazat megfelelõen tõkésített a piaci sokkok kivédésére - olvasható az EIOPA jelentésében, melynek eredményei nagyrészt aggregáltak és anonimek. A kétévente elvégzésre kerülõ iparági állapotfelmérés három extrém elméleti sokkot szimulálva vizsgálja, hogy a régió biztosítói miként birkóznak meg ezekkel a szituációkkal. Az EIOPA rendkívül szélsõséges forgatókönyveket választott, például a tartósan alacsony hozamkörnyezet esetében olyan kamatlábakat vizsgáltak, amely megegyezik azzal, mintha az elkövetkezõ 100 évben egyáltalán nem növekedne az európai gazdaság.

Az egyik forgatókönyvben a biztosítókat különféle természeti katasztrófákra tesztelték, nevezetesen négy szélvihar, két árvíz és két földrengés következményeinek kivédésére. Az eredmények alapján a biztosítók ellenállóképessége nagy, mindössze minimális csökkenés következne be az eszközök értékében. 

A második esetben a kamatlábak hirtelen és jelentõs megemelkedését vizsgálták, amely teszt esetében az eszközök közel egyharmaddal csökkennének. A biztosítók szolvenciamutatója ugyan 145 százalék lenne, hat biztosítótársaság esetében azonban 100% alá csökkenne a mutatószám. 

A harmadik forgatókönyv a hosszú ideig fennálló rendkívül alacsony kamatkörnyezetet, illetve a növekvõ várható élettartam esetében vizsgálta a biztosítókat. Ebben az esetben az eszközök 28%-kal csökkennének, míg a szolvenciamutató összességében 137% lenne. Hét biztosító esetében azonban 100% alatti lenne a tõkemegfelelés szintje. 

Az eredmények alapján a biztosítók még igen szélsõséges forgatókönyvek esetében is teljesíteni tudnák ügyfeleik velük szemben fennálló követeléseit, hiszen még a legrosszabb esetben is 106% feletti lenne az eszközök/kötelezettségek mutató. 

A német biztosítók szövetsége (GDV) a tesztek eredménye alapján arra a következtetésre jutott, hogy az európai biztosítók rendkívül stabilak. Összesen négy biztosítótársaság járult hozzá, hogy az EIOPA közzé tegye a rájuk vonatkozó eredményeket. Ezek közé tartozik a Vienna Insurance Group, a spanyol Mapfre és két dán biztosítótársaság.