Mégis eladja ázsiai üzletágát az ING
2012.01.13
Az ING Csoport elvetette az ázsiai-európai biztosító létrehozásának ötletét, és azt fontolgatja, hogy külön válik meg ázsiai üzletágától.

A társaság vezérigazgatója, Jan Hommen a Bloombergnek elmondta: „tekintettel a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetre és a turbulens pénzügyi piacokra – különösen Európában – úgy döntöttük, hogy felülvizsgáljuk az üzletrész értékesítési stratégiánkat. Európában jelen pillanatban nem alkalmas a piac IPO-ra”.

Az Európai Bizottság 2008-ban engedélyezte a holland kormánynak, hogy 10 milliárd eurós mentõcsomagot adjon az ING csoportnak, melyért cserébe azt kérdte a pénzügyi óriástól, hogy válassza szét banki és biztosítási tevékenységét. A teljes szerkezetátalakítást 2013 év végéig be kell fejeznie a holland csoportnak. A társaság tervei szerint 2012. májusig, különféle eszközértékesítések után minden pénzt visszafizet az államnak.

Az ING korábban azt mondta, hogy az amerikai, európai és ázsiai vállalatoktól két IPO-n keresztül igyekszik megválni. Elemzõk szerint azonban nagyobb árat is el tudna érni a csoport a fennmaradó biztosítási eszközök kereskedelmi értékesítésével, mint IPO-val. Ázsiában több társaság is terjeszkedni próbál, így az ottani üzletágak értékesítése nagyobb pénzt hozhat az ING konyhájára, mint a részvények nyilvános forgalomba hozatala.

„Az üzleti lehetõségek az ázsiai piacon sokkal vonzóbbak jelenleg az európaiaknál – tette hozzá Hommen – komoly érdeklõdés jeleit tapasztaltuk a piacon, máskülönben nem hoztunk volna ilyen döntést”.