Így teljesített tavaly a biztosításközvetítõi piac
2019.05.14
Nyolc év alatt ötödével csökkent az alkuszként vagy többes ügynökként tevékenykedõ aktív biztosításközvetítõ cégek száma, ennek ellenére a jutalékbevételek a kezdeti visszaesést követõen az elmúlt években szinte töretlenül emelkedtek – derül ki az MNB 2018-as évre vonatkozó biztosításközvetítési statisztikáiból. Míg az életbiztosítások közvetítésébõl egyre kevesebb, addig a nem-életbiztosítási termékekbõl egyre több jutalékhoz jutnak a közvetítõk.

Az MNB statisztikái szerint 2018 év végén összesen 441 biztosításközvetítõ cég mûködött hazánkban, ami a 8 évvel korábbi csúcshoz képest 20%-kal kevesebb.

Bár 2018-as évre vonatkozó eredményadatok még nem állnak rendelkezésre, a megelõzõ években a független biztosításközvetítõi piac felpörgését mutatta, hogy 2012 óta folyamatosan növelték árbevételüket, így 2017-ben rekord szintû, 84 milliárd forintnyi nettó értékesítési árbevételt értek el, adózott eredményük pedig meghaladta a 9,6 milliárd forintot.

Ami a jutalékbevételeket illeti, a 2010-2013 közötti jelentõs csökkenést követõen 2013 óta szinte töretlenül növelik a független közvetítõk bruttó jutalékbevételüket. 2018-ban a tárgyére járó jutalékbevétel 73,6 milliárd forint volt, ami 10 százalékot meghaladó éves növekedést jelent. Az életág válság elõtti dominanciája azonban mára teljesen megszûnt: míg 2008-ban még a jutalékbevétel több mint 55%-át az élet üzletág adta, addig tavaly már csak 26%-ot tett ki.

A 2017-es visszaesést követõen tavaly mind a folyamatos, mind az egyszeri díjas életbiztosítások esetében emelkedett a tárgyévben közvetített szerzõdések darabszáma. Összesen több mint 118 ezer szerzõdést értékesítettek alkuszok, illetve többes ügynökök, ami 26%-kal több, mint 2017-ben, egyben rekord mennyiséget jelent.

Ami a közvetített életbiztosítások értékét illeti, az közel fele volt a 10 évvel korábbinak. 2018-ban összesen 35 milliárd forintnyi életbiztosítást közvetítettek alkuszok és többes ügynökök, ami közel fele-fele arányban oszlott meg a folyamatos és az egyszeri díjas életbiztosítások között.

A nem-életbiztosítások esetében tavaly is folytatódott mind a közvetített szerzõdések számának, mind pedig értékének emelkedése. 2018-ban több mint 2,3 millió darab szerzõdést közvetítettek közel 160 milliárd forint értékben, ami 27%-os éves növekedést jelent. Ebben szerepet játszhat, hogy a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítások piacán évek óta tartó – mostanra azonban megtorpanni látszó - díjnövekedés.

Tavaly a közvetítõk által értékesített nem-életbiztosítási szerzõdéseknek már több mint 43%-át elektronikus csatornán keresztül kötötték meg. Ezzel szemben a tavaly közvetített mintegy 118 ezer életbiztosítási szerzõdés közül alig több mint 1500 darab köttetett meg elektronikus felületen, vagyis a digitalizáció itt még erõsen várat magára.