Ez vár az albérlet keresõ egyetemistákra
2019.05.21
Pár hét múlva az egyetemisták miatt felpörög az egyetemvárosok albérletpiaca, ahol jelentõsen nõtt a kereslet az idén. A kínálat azonban nem tartott lépést a fokozódó kereslettel - állítja az ingatlan.com.

Az iskolaév végével, valamint a felvételi ponthatárok várhatóan júliusi kihirdetésének közeledtével, vagyis pár héten belül magasabb fordulatszámra kapcsol majd az albérletpiac. Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében pedig azt nézte meg, hogy milyen helyzetbõl indul a szezon.

Budapesti körkép: 70%-kal nõtt a kereslet

Az albérletpiac alakulását, ezen belül a bérleti díjakat inkább a kínálat határozza meg, mivel a kereslet évek óta meglehetõsen erõs. “A fõvárosban az idén - tavalyhoz képest - 70 százalékkal nõtt a kereslet, vagyis az egy-egy kiadó lakásra jutó érdeklõdõk száma. Ugyanakkor május közepéig nem került több kiadó lakás a piacra, azaz a kínálat stagnált” - mondta az elemzést ismertetve Balogh László, az ingatlan.com vezetõ gazdasági szakértõje. A szakember hozzátette, hogy a fõvároson kívül sem bõvült számottevõen a kínálat, mert országszerte 14 200 kiadó ingatlan érhetõ el, ami éves szinten 4 százalékos bõvülést jelent.

A fõvárosban az átlagos albérletár 160 ezer forint volt május közepén, ez 7 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. Balogh László elmondta, hogy Budapesten belül a legolcsóbb kerület a XXIII., ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forint. Az olcsóbb városrészek közé tartozik még a XX. és a XXI. kerület, ezekben 120, illetve 128 ezer forint volt az átlag.

Egyetemvárosok, bérleti díjak, eltérések

A vidéki egyetemvárosok közül Pécsen a kereslet 17 százalékkal, a kínálat pedig 14 százalékkal nõtt, ugyanakkor az átlagos bérleti díj az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal 85 ezer forintra mérséklõdött.

Más volt a forgatókönyv Miskolcon: a kereslet több mint 60 százalékkal nõtt, a kínálat pedig közel a duplájára bõvült, a bérleti díj pedig 14 százalékkal 80 ezer forintra ugrott. “Miskolcon egy évvel korábban nagyon szûk volt a kínálat, így hiába bõvült jelentõsen, az erõs kereslet feljebb húzta az alacsonyról induló árakat” - fogalmazott a szakember. Gyõrben az idén 20 százalékkal kevesebb kiadó lakásból lehetett válogatni, miközben a kereslet itt is közel 70 százalékkal erõsödött. Ezek eredõjeként az átlagos bérleti díj egy év alatt 10 százalékkal 110 ezer forintra nõtt.
Az ingatlan.com elemzése szerint Debrecenben az átlagos bérleti díj 11 százalékkal 100 ezer forintra, Szegeden pedig visszafogottabban, 6 százalékkal 95 ezer forintra emelkedett.

Fokozódó verseny a dráguló albérletekért

Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy a diákoknak nemcsak egymással, hanem az adott városban újonnan munkát vállalókkal, valamint az otthonról elköltözõ pályakezdõ helyi fiatalokkal is versenyezniük kell az albérletpiacon. Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2019-ben tavalyhoz képest 4 000-rel többen, 112 000-en jelentkeztek a szeptemberben induló felsõoktatási képzésekre. A felvételizõk kétharmada elsõ helyen nappali tagozatos képzésre jelentkezett, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre több diák vállal munkát, hogy fedezni tudják költségeiket, ideértve a felmerülõ bérleti díjakat is. Balogh László hozzátette, hogy július végén a felvételi ponthatárhirdetéskor a fokozódó kereslet miatt az albérletárak átmeneti jelleggel még tovább emelkedhetnek.