Ismét elhalasztották a szavazást – tovább várhatnak a biztosítók!
2012.01.17
Az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága elhalasztotta az Omnibus II irányelv módosításáról szóló szavazást, amelyre így január 24-25 helyett, csak március 21-én kerül sor.

Az Európai Parlament árilisban tarjt majd plenáris szavazást az irányelvrõl. Az EP egyszer már elhalasztotta tavaly a szavazás kitûzött dátumát, eredetileg ugyanis már tavaly lezajlott volna.

Az Omnibus II. direktíva 2013. január elsejét javasolja a Szolvencia II irányelv implementációs idõpontjaként, azonban a nemzeti szabályozók 2013. március 31-ig haladékot kapnának szabályok nemzeti jogba ültetéséhez, a Szolvencia I. pedig 2014. január elsejéig hatályban maradna. A javaslat értelmében a nemzeti felügyeleteknek 2013. július elsejéig be kell kérniük egy implementációs tervet a biztosítóktól és viszontbiztosítóktól, melyben be kell mutatniuk, hogy miként haladnak a szabályok átvételével.

„A biztosítók több kulcsfontosságú szabályozás tekintetében is bizonytalanok, melynek eloszlatásához a bizottsági szavazás is elengedhetetlen lépés lett volna. Ennek folyamatos elhalasztása kihívást jelenthez az ágazat számára hosszú távon” – mondta Paul Clarke, a PricewaterhouseCoopers Szolvencia II vezetõje.

„Reális az aggodalom amiatt, hogy a szavazás további elhalasztása negatív következményekkel jár majd a Szolvencia II menetrendjét illetõen” –tette hozzá a szakértõ.