A nõk jobban parkolnak a férfiaknál – most már hivatalos!
2012.02.06
Lezárulhat végre egy évek óta tartó vita, miszerint a nõk jobban tudnak parkolni a férfiaknál. Egy brit parkoló szolgáltató, az NCP egy hónapon át tartó vizsgálatot végzett, a parkolás különbözõ aspektusait – beleértve annak technikáját, pontosságát és idejét – vizsgálva, hogy elkészíthesse egy „parkolás együtthatót”, amely nõk esetében 13,4 pontot, férfiaknál 12,3 pontot eredményezett.

A nõk számos területen jobb teljesítményt nyújtottak férfi társaiknál, például a parkolóhely keresése során leginkább megfelelõ sebesség eltalálásában, a parkolás megkezdéséhez szükséges póz/szög megtalálásában, illetve az autó parkolóhely közepén történõ elhelyezésében. Nõknek ugyanakkor általában hosszabb ideig tartottak a parkolási manõverek (21 vs. 16 másodperc), továbbá a férfiak általában az elsõ felvett parkoló helyzettel elégedettek voltak, míg a nõk többször korrigáltak.

A férfiak mindössze 29%-a módosított az autó helyzetén, míg a nõk 56%-a igyekezett elõre-hátra tolatással jobb végsõ állást találni autójának. A kiszámított koefficiens alapján úgy tûnik, megéri az igazgatás, hiszen az autó végsõ helyzete alapján a nõk magasabb pontszámot kaptak a férfiaknál.

A nõk több mint felének sikerült középre parkolnia, míg a férfiak közül csak minden negyediknek.

A végsõ eredményeket egy gépjármûvezetõ oktató is kommentálta, akit igencsak meglepett az eredmény, mivel eddigi tapasztalatai szerint a férfiak mindig is jobb tanulók voltak és általában jobban teljesítették a feladatokat is. „Az azonban lehetséges, hogy a nõk hatékonyabban jegyzik meg az információkat. Az eredmények azt a mítoszt is eloszlatják, hogy a férfiak jobban tájékozódnak térben, mint a nõk” – tette hozzá a szakértõ.