Mit tenne, ha ezer forint lenne egy liter benzin?
2012.10.26
A Generali biztosító nemrég elvégzett kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett autósok közel 30%-a mindenféleképpen maradna ennél a közlekedési formánál, függetlenül az üzemanyag árától. A fennmaradó 70%-a a megkérdezetteknek átlagosan ezer forint körüli benzinárnál választana más közlekedési eszközt a gépjármûve helyett. A felmérésbõl kiderült az is, hogy a kötelezõ biztosítás kiválasztásakor az áron kívül sorrendben a biztosító megbízhatósága, az online kötés lehetõsége, és a káresetekkel összefüggõ ügyintézés gyorsasága a fõ szempont.

Az 1200 fõs reprezentatív kutatás eredményei alapján a nõk ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez: míg a férfiak átlagosan 663 forintos benzinár mellett döntenének úgy, hogy alternatív közlekedési eszközt választanak, a hölgyeknél ez a szám ezer forint felett volt. Érdekesség, hogy míg a Budapesten élõk már 500 forint körüli benzinár mellett „letennék” az autójukat, addig vidéki városokban és falvakban ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg. Feltehetõen ennek hátterében a jóval nehezebben elérhetõ alternatív közlekedési lehetõségek állnak.

A kötelezõ biztosítások megkötése esetében az ár mellett egy dolgot emelt ki a megkérdezettek több mint fele, mint fõ szempontot, ez pedig a biztosító megbízhatósága volt (54%). Emellett lényeges szempontnak bizonyult az online kötés lehetõsége (47,6%), a káresetekkel összefüggõ ügyintézés gyorsasága (45.6%), illetve a könnyen elérhetõ ügyfélszolgálatok (32.8%). Érdekesség, hogy csupán a megkérdezettek 11.4%-a mondta azt, hogy az áron kívül semmilyen más szempontot nem vesz figyelembe kgfb biztosítása megkötésekor.

„A nemrég elkészült kutatásunk eredményei is azt mutatják, hogy a Generali jó irányba halad. Egyre inkább úgy látjuk ugyanis, hogy hasonlóan más biztosítási termékekhez, a kgfb területén is egyre erõsebb lesz a szolgáltatási verseny az árverseny mellett. Mindez egy átgondoltabb, érték alapú, tudatos biztosításválasztást tesz lehetõvé az október végén induló kampányban is. A stabil pénzügyi és szakmai hátterünk, az ügyintézésünk gyorsasága, és az országos lefedettséget biztosító kárszakértõi hálózatunk – mintegy 100 szakértõvel, valamint a 250 ügyfélszolgálati és képviseleti ponttal – gyors, megbízható és az ügyféligényekhez illeszkedõ szolgáltatást tesz lehetõvé.” – mondta el Ilics László, a Generali vezérigazgató helyettese.

A Generali Biztosító szerint az idei kötelezõ kampányban egyre inkább megfigyelhetõ lesz, hogy a biztosítók az alaptermék mellé egyre több olyan kiegészítõ terméket is kínálnak majd, amely magának a szerzõdõnek is szolgáltat egy káresemény bekövetkeztekor. Ráadásul egy nemrég elfogadott törvénymódosításnak köszönhetõen állandósulni fog a verseny a társaságok között az ügyfelekért, hiszen az év közbeni díjhirdetésre is lehetõségük lesz 2013-ban a biztosítóknak.

„Az európai trendek is azt mutatják, a kötelezõ biztosítási szektor komoly változáson megy keresztül. A potenciális károkozó autós a kötelezõvel együtt a maga számára is számos szolgáltatást választhat már a legtöbb európai országban, és meggyõzõdésem, hogy Magyarországon is ez lesz a következõ évek trendje. Ebben a tekintetben különösen optimista vagyok a Generali helyzetét illetõen. Kifejezetten jó esélyeink vannak egy szolgáltatás alapú versenyben, amit jól mutat az is, hogy azon ügyfelek, akiknek már volt kapcsolatunk velünk, többségében újra minket választanak. A tavalyi kampányidõszakban például az új autóbiztosítások 65 %-át olyan ügyfeleinkkel kötöttük, akik már rendelkeztek valamilyen más Generalis biztosítással. A folyamatos termékfejlesztés és az innováció lehetõséget ad arra, hogy az idén és a következõ években is egyre inkább személyre szabott szolgáltatásokat tudjunk majd nyújtani az ügyfeleinknek.” – tette hozzá Ilics László.


A díjak tekintetében jól látható, hogy további drasztikus áresésre reálisan nem lehet számítani, már a 2011-es adatok alapján is Magyarországon volt a legalacsonyabb az átlagos kgfb díj a régióban. A Generali PPF Holding 2012-es kimutatásában a konkrét példákból jól látható, hogy a hazai árszínvonal továbbra is alacsonyak számít a régióban. A Generali kutatásából egyébként kiderült az is, hogy a magyarországi autósoknak csupán 26.4%-a rendelkezik casco biztosítással. Lényegében négy autótulajdonosból tehát három kizárólag kgfb biztosítással rendelkezik, így a számukra kifejezetten elõnyös lehet majd, ha a nemzetközi trendeknek megfelelõen egyre több szolgáltatást fog a kötelezõ is nyújtani, akár a károkozó fél számára is.