Eichler szerint a politikusokat úgy lehet érdekeltté tenni az egészségbiztosítási piac magáncégek elõtt történõ megnyitásában, ha meggyõzõdnek arról, hogy ezáltal több pénz áramlik az egészségügybe, csökken az állami kiadás és a feketegazdaságot is visszaszorítja. A társaságoknak ezzel szemben stabil üzleti környezetre van szükségük, a lakosság számára pedig az jelenthet motivációt a magán-egészségbiztosítások igénybevételére, ha magasabb szolgáltatási színvonalat, illetve az állam által nem finanszírozott ellátások megtérítését várhatják el cserébe – fogalmazott Eichler.

Az egészségbiztosításoknak több verziója is létezik. Amennyiben az állami rendszer minden egészségügyi szolgáltatást lefed, úgy a magán-egészségbiztosítás egyfajta „luxus” funkciót tud betölteni, magasabb szolgáltatási színvonalat nyújtva. Másik eset, amikor a közfinanszírozott egészségügyi termékek illetve szolgáltatások igénybevételéért az igénybevevõnek díjat kell fizetnie, ilyenkor a magán egészségbiztosítás ezeket a díjakat fedezi. A harmadik eset, amikor az állami egészségügyi rendszer elvileg mindent fedez, a gyakorlatban azonban hiányosságok mutatkoznak, ilyenkor a magánbiztosítók félig-meddig „szürke zónában” tevékenykednek, és duplikáció is mutatkozik a rendszerben. A negyedik eset, amikor a közfinanszírozott rendszer csak az alapszolgáltatásokat fedezi, ilyenkor a magán-egészségbiztosítás szolgáltatási körébe nem csak a luxusszolgáltatások tartoznak. A valóságban azonban kevert rendszerek léteznek – tette hozzá Eichler.

Az osztrák egészségbiztosítási modell ismertetése kapcsán a szakember elmondta, hogy Ausztriában a lakosság 32%-ának van magán-egészségbiztosítása, amely közel 2,6 millió fõt jelent. Az országban mûködõ 76 biztosító közül azonban mindössze 9 nyújt hasonló szolgáltatást.

Mi a helyzet itthon?

Az osztrák szakértõ elõadását követõen egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került a konferencián, melyen a hazai egészségbiztosítási piac prominens képviselõi vitatták meg a piac jelenlegi helyzetét, korlátait és lehetséges jövõbeli fejlõdési irányait.

Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási üzletág-igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy mindig van valamilyen „illúzió” amibe a szereplõk kapaszkodni tudnak. 2008-ban, amikor elindult az aktív egészségbiztosítási piac Magyarországon az Union készített egy fogyasztói felmérést, amit tavaly megismételtek. Ebbõl az derült ki, hogy 4 évvel ezelõtt a megkérdezettek 50-60%-a volt elégedetlen az állami ellátással, ma már azonban 98% valamilyen szinten beavatkozást tart szükségesnek a fennálló rendszerbe. A munkavállalók 60%-a ráadásul cafeteria-juttatásának 24%-át fordítaná egészségbiztosításra, amit Bóna kifejezetten reménytelinek ítélt.

Arra a kérdésre, hogy milyennek ítélik meg a mai jogi, gazdasági környezetet az ágazat szempontjából, Máhig Attila, Groupama Garancia Biztosító nem életbiztosítási ügyvezetõ igazgatója elmondta, hogy az új jogszabály önmagában jó, de nem illeszkedik semmilyen koncepcióba. Mivel a közfinanszírozó ellátó csomag nincs definiálva, nem lehet rá hosszú távú üzletpolitikát kialakítani. Az hogy igény van magán egészségbiztosításra, az nem kérdés, hogy mibõl fizetnek, az másik kérdés. Elgondolkodtatónak nevezte Szlovákia példáját is, ahol néhány éve beengedték a magánbiztosítókat a piacra, most pedig épp államosítják a magánbiztosítókat.

Kozek András, az Allianz Hungária Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint kérdés, hogy akar-e magánforrást fogadni az állami rendszer? Járóbeteg-ellátás terén már van másodlagos ellátási hálózat, de ez a fekvõbeteg oldalon még nem hoz elég keresletet, mert még nem kellõen rossz az állami fekvõbeteg szolgáltatás. Juhos András, az UNIQA Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint a sokak által emlegetett alap vs. kiegészítõ ellátás definiálása önmagában nem elég, sõt nem is kell definiálni. Jelenleg van egy piac, amin a biztosítók el tudnak indulni, ez a járóbeteg ellátás. Ez viszonylag olcsó, azonban tudatosítani kell a lakosságban, hogy havi 5 ezer forintért már valóban el lehet kerülni a várólistát. Továbblépést az osztott finanszírozás jelentene: részben a biztosítók, részben az állam fizetné, de jelenleg az állami infrastruktúra nincs olyan helyzetben, hogy fizetõképes kereslet alakuljon ki iránta.

Bartók János, a MetLife Biztosító vezérigazgatója szerint a közvetítõket kell ösztönözni az értékesítésre, hogy õk is belássák, a kevesebb, de nagy értékû biztosítást jobban megéri nekik is értékesíteni.

Ami a résztvevõk 3-5 éves várakozásait illeti, Máhig szerint több pénz az állam oldaláról nem fog befolyni a rendszerbe, a gyógyszerkassza csökken, magyarul egyre drágább lesz az egészség, a technológia fejlõdésével pedig a kezelések, gyógyszerek is drágulnak. Máhig elképzelhetõnek tart valamiféle páneurópai megoldást is, amin már elindult a gondolkodás.

Bóna szerint a fekvõbeteg-finanszírozás ritka a most piacon lévõ egészségbiztosítási termékekben, tehát vannak még fejlõdésre váró területek, a termékek szintjén is. Kozek szerint a piac növekedése egyértelmû, de sajnos mindez rendkívül alacsony a bázisról történik. Robbanásszerû növekedésre a jogszabály alkotás dinamikája miatt nem nagyon lehet számítani. Az Allianz vezérigazgató-helyettes szerint az a problémája a rendszernek, hogy a biztosított ügyfeleken keresztül nem fog gyorsan pénz áramolni a rendszerbe, hiszen a biztosítók jellemzõen az egészséges ügyfelekre kötnek biztosítást. Összességében tehát lassú növekedésre számít, nagy boom-ra még néhány évet várni kell.

Juhos szerint emocionálisan nem merünk belegondolni az egészségügyi helyzetünkbe, de politikailag is nehéz területrõl van szó, amely demagóg kijelentéseknek adhat táptalajt. Az állam ugyan érdekelt a párhuzamos rendszer bevezetésében, privát befektetõkkel azonban az infrastruktúra sokkal drágább lenne, nem lehetne megfizethetõ ellátást nyújtani, miközben az állami infrastruktúra teljesen leharcolt, tehát a tipikus róka fogta csuka esetérõl van szó. Mindezek következtében 5-10 év múlva lesz csak érezhetõ változás itthon Juhos szerint.

Bartók szerint nagyon egyszerû termékre van szükség ahhoz, hogy a közvetítõk is értsék és el tudják adni azt, amihez azonban közös akarat kell a piaci szereplõk részérõl. Úgy ahogy Ausztriában, ahol a biztosítók együtt szerzõdtek le a kórházakkal, itthon is hasonló megoldást tart fontosnak, különben nagyon felszabdalódik a piac.

Milyen szolgáltatásokban/szolgáltatókban gondolkodnak?

Bóna Katalin elmondta: „mindenkiben, aki hajlandó velünk együttdolgozni, az állami szolgáltatók nem mindig hajlandóak ugyanis.” Az Uniqanál számtalan szolgáltató jelentkezett az utóbbi idõben, de ellátásszervezõ nélkül ez nem elég hatékony – közölte Juhos, mivel az ügyfél és az ellátó is a túlhasználatban érdekelt, ezért kell egy független szereplõ, aki az ellátásszervezõ, hogy a túlhasználatot kiszûrje. Ez a legnagyobb szakmai kihívás a következõ években, ami a piac elõtt áll.