Számos magyarországi leányvállalat tevékenységében vesz részt a külföldi anyavállalat munkavállalója – jellemzõen úgynevezett szolgáltatási szerzõdéseken keresztül.

Hosszú távú kiküldetés esetén már eddig is kézenfekvõ volt a külföldi munkavállalók jövedelmének hazai adóztatása, de a továbbiakban rövidtávú kiküldetés esetén sem dõlhetnek hátra a foglalkoztatók. Mostantól ugyanis a NAV deklarált célja az ilyen szerzõdések tételes vizsgálata.

Az adóztatás helyérõl általában kétoldalú egyezmények döntenek: a legtöbb ilyen egyezményünk alapja az OECD kettõs adózás elkerülésérõl szóló Modellegyezménye. A Modellegyezmény 15. cikkelye elõírja, hogy a magánszemély illetõségétõl eltérõ államban végzett munkajövedelme nem a munkavégzés helyének államában, hanem a magánszemély illetõségének államában adózzon, abban az esetben, ha a kiküldetés 183 napnál rövidebb és a munkabért külföldrõl fizetik, azaz a külföldi céggel áll az illetõ munkaviszonyban.

Ez azonban egy meglehetõsen leegyszerûsített megközelítés, hiszen a munkáltató személyét nem formai szempontok szerint, hanem szigorúan tartalmi alapon kell vizsgálni, azaz arra a kérdésre kell válaszolni, hogy gazdasági értelemben ki a tényleges munkáltató. Ennek érdekében egy úgynevezett „integrációs tesztet” kell elvégezni arra nézve, hogy a munkavállaló melyik vállalkozás tevékenységébe integrálódik szervesen. Az integrációs teszt eredményének szempontjából kulcsfontosságú, hogy melyik vállalkozás viseli a felelõsséget vagy kockázatot a dolgozó munkájának eredményéért. Ugyancsak számít az utasítási és ellenõrzési jogosultság, a szakképzettség meghatározásának jogosultsága, illetve a szabadság és munkavégzés rendjének meghatározása.

A vizsgálat eredménye jelentõs kockázatot is hordoz: amennyiben ugyanis a magyar társaság minõsül a gazdasági munkáltatónak, akkor a kiküldetés elsõ percétõl fogva itthon adóztatandó a munkavállaló jövedelme, függetlenül attól, hogy 183 napnál kevesebb ideig tartózkodott Magyarországon, illetve attól is, hogy esetleg külföldrõl kapta a fizetését.

„Ez jelentõs adminisztrációs terhet róhat a hazai leányvállalatokra, ráadásul, ha nem megfelelõen jár el a cég, akkor adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságokat is eredményezhet” – nyilatkozta Szmicsek Sándor, a Mazars Könyvszakértõ és Tanácsadói Kft. adó- és jogi üzletágának partnere.

Bár a gazdasági munkáltató meghatározásának elve korábban is ismert volt – és az OECD Modellegyezmény 2010 nyarán megjelent, jelentõsen átdolgozott kommentárja ki is emelte ennek fontosságát –, a magyar adóhatóság ezt korábban egyáltalán nem vizsgálta. Ennek az idõszaknak a végét egyértelmûen jelzi, hogy a NAV honlapján megjelent tájékoztató szerint a „tartalom elsõdlegessége a forma felett” elvet szem elõtt tartva, a továbbiakban valamennyi hatályos kettõs egyezménye alkalmazása során követi a gazdasági munkáltatóra vonatkozó megközelítést.

„Célszerû tehát a szolgáltatási szerzõdéssel kiküldött munkavállalók szerzõdéses körülményeinek alapos vizsgálata, most még ugyanis nem késõ ezeket rendbe tenni” – mutatott rá Szmicsek Sándor.

Szmicsek Sándor hozzátette: az adóhatóság kettõs mércével mér. Attól ugyanis, hogy a magyar leányvállalat minõsül gazdasági munkáltatónak – és emiatt a Magyarországra kiküldött külföldi munkavállaló jövedelme teljes egészében itthon válik adókötelessé –, jogi szempontból nem tekinthetõ munkáltatónak, így a NAV jelenlegi álláspontja szerint a munkaviszonynál kedvezõbb adózású béren kívüli juttatást nem adhat a külföldi munkavállalónak.