Menekülnének a biztosítók a bank-típusú tõkeszabályok elõl
2012.12.13
A biztosítók a bankoknál kisebbek, és kevésbé összefonódottak a globális gazdasággal, állítja egy friss tanulmány, melynek célja a szabályozók meggyõzése a szektor mentesülésérõl a bankokhoz hasonló szigorú tõkekövetelmények alól.

A világ 28 legnagyobb bankja átlagosan mintegy 1500 milliárd dollárnyi eszköz fölött rendelkezik, amely közel négyszerese a 28 legnagyobb biztosító eszközállományának – derül ki a Geneva Association kedden közzétett tanulmányából.

A legnagyobb bankok ezen kívül 158-szor annyi CDS-t bocsátottak ki - a hitelfelvevõk nem-fizetésének kockázata ellen köthetõ egyfajta biztosítás – mint a biztosítók, amely jelentõsen felnagyítja az esetleges csõdjük következményeit – tette hozzá a kutatóközpont.

A most kiadott tanulmány részét képezi a biztosítási iparág azon törekvésének, hogy elkerüljék egy esetleg rájuk is vonatkozó szigorú tõkekövetelmények bevezetését, amelyet a globális szabályozóhatóságok terveznek kivetni a nagy bankokra, hogy megakadályozzák egy, a 2008-ashoz hasonló válság kialakulását.

A G20 csoport tagországainak szabályozó hatóságai elfogadták, hogy a hagyományos biztosítási tevékenység nem jelent akkora fenyegetést a pénzügyi rendszerre, azonban továbbra is arra kényszeríthetik a kockázatos tevékenységeket, például derivatív befektetéseket folytató biztosítókat, hogy extra tõkét tartalékoljanak – állítja a Geneva Association.

Habár a biztosítók a 2008-as összeomlásból jobb állapotban kerültek ki, mint a bankok, az amerikai AIG és a Swiss Re is mentõcsomag igénybevételére kényszerült, az általuk kiadott CDS-eken elszenvedett jelentõs veszteségek miatt. Számos holland biztosító, így a Aegon is mentõcsomagot kapott.

A biztosítók azzal érvelnek, hogy alapvetõen kevésbé kockázatosak, mint a bankok, mivel õk nem nyújtanak hiteleket, és ügyfeleik nem tudják hirtelen kivonni megtakarításaikat termékeikbõl. Az ágazat túlzott bekorlátozása jelentõsen csökkentheti a rendelkezésre álló biztosítások körét, visszafogva ezáltal a globális gazdaság fejlõdését – olvasható a tanulmányban.

A Biztosításfelügyeletek Nemzetközi Szövetségének (IAIS) várhatóan jövõ év elején teszi közzé azon biztosítók listáját, akik elég nagyok ahhoz, hogy potenciális fenyegetést jelentsenek a pénzügyi rendszerre.

A többek között az Axa, a MetLife, a Berkshire Hathaway és a Tokio Marine biztosítók adatain alapuló tanulmány azt is megállapította, hogy a bankok 11-szer több kötelezettséggel rendelkeznek más pénzügyi intézmények felé, mint a biztosítók.

A 2008-as válság által kiváltott - az ágazat bajba jutott, jelzálog-fedezetû eszközökkel szembeni kitettsége körüli aggodalmak miatt bekövetkezõ - bankközi hitelezés kiszáradását fokozta az is, hogy a pénzügyi intézmények között igen szoros volt az összefonódás, ami egyfajta dominó-hatást eredményezett a bedõléseket tekintve.