Melyek a diszkó-tragédiák leggyakoribb okai?
2013.01.30
A hétvégén egy brazíliai diszkó-tûzben több mint kétszázan haltak meg, és száznál is többen szenvedtek sérüléseket. Hasonló tömegpánik tört ki 2011-ben a West-Balkán nevû budapesti szórakozóhelyen, ami 3 fiatal lány tragikus halálához és többek sérüléséhez vezetett. A tömeg és a gondtalan szórakozás jelentõsen megnöveli a balesetek elõfordulásának esélyét, a résztvevõk biztonsága mégis gyakran háttérbe szorul. A Generali Biztosító szakemberei összegyûjtötték a tragédiák leggyakoribb okait és a legfontosabb biztonsági intézkedéseket, melyekkel elkerülhetõ a baleset, valamint felhívják a figyelmet arra is, hogy személyi sérülés esetére fejenként akár 20-30 forintért kollektív rendezvény-, illetve belépõjegybe épített balesetbiztosítást is köthetnek a szervezõk.

Az elmúlt 20 évben világszerte közel 2000 halálos áldozatot és ugyanennyi sérültet követeltek a szórakozóhelyeken bekövetkezett tûzesetek. A tragédiát legtöbbször a zárt térben alkalmazott pirotechnika, szemetesbe dobott cigaretta vagy gyufa, illetve elektromos zárlat okozza, míg a gyors terjedésért az éghetõ dekoráció, hangszigetelés, illetve az oltórendszer hiánya a felelõs. Bármilyen gyorsan is terjedjen a tûz, mégis a legtöbben nem a lángok, hanem a pánik áldozatai lesznek.

A pánik elkerülésében érdekében nagyon fontos a szórakozni vágyók informálása, a menekülési útvonalak és vészkijáratok jól látható megjelölése. Sok esetben a labirintus-szerû klubokban ez nem egyértelmû, mindenki a bejáraton szeretne kijutni, ami tülekedéshez és a kijutás ellehetetlenüléséhez vezet. Ez nem csak a tulajdonosok felé kötelezettség, ha belépünk egy szórakozóhelyre mindig érdemes körbepillantani, hogy baj esetén merre menekülhetünk.

Magyarországon évente több száz fesztiválon, háromezret is meghaladó, nagyrészt könnyûzenei koncerten, és több ezer szórakozóhelyen mintegy 4 millió ember fordul meg. A komolyabb veszélyhelyzetektõl eltekintve is egy-egy koncerten vagy klubban komoly tömeg gyûlhet össze, amely – figyelembe véve például a résztvevõk alkoholfogyasztását vagy a rendelkezésükre álló szûk teret – jelentõsen megnövelheti a balesetveszélyt. A Generali biztosító kárkifizetési tapasztalatai szerint az ilyen helyeken keletkezõ sérülések között leginkább az alkar, a váll, a felkar- és a lábszártörések jellemzõek, de elõfordult már bordatörés is.

„A szórakozóhelyekre vonatkozó biztonsági elõírások a West Balkán tragédia óta jelentõsen szigorodtak, lényegesen visszaszorultak a szabálytalanságok. Mindez nem jelenti azonban, hogy a diszkó-balesetek megszûntek volna, hiszen így is egy-egy népszerûbb helyen minden este nagy tömegek gyûlnek össze, hogy felszabadultan szórakozzanak. Az alkohol hatására ilyenkor kevésbé figyelnek magukra vagy egymásra az emberek, így könnyen szerezhetnek sérüléseket. Sajnos kevés szórakozóhely fordít figyelmet arra, hogy biztosítással gondoskodjon a balesetet szenvedett vendégeirõl, pedig alig néhány forintért megkímélhetné õket a gyógyulás ideje alatt kiesõ jövedelem terhétõl”– nyilatkozta Schaub Erika, a Generali biztosító személybiztosítási üzletág-igazgatója.

Az éves szinten 2-3000 látogatót fogadó intézmények számára lehetõséget biztosít a Generali arra, hogy a belépõjegy árába beépítve adómentesen, kedvezményes áron biztosítsa vendégeit. Egy évi mintegy 50 000 látogatót fogadó szórakozóhely vagy egyéb intézmény például már körülbelül havi 20 000 forintért is megkötheti a biztosítást, ami látogatónként kevesebb, mint 5 forintot jelent. Egy 3000 fõs, egynapos rendezvényre pedig fejenként akár 20-30 forintért is köthetõ kollektív balesetbiztosítás.

A biztosítás választható égési sérülésre, csonttörésre, kórházi és mûtéti térítésre is, emellett a biztosítási védelem valamennyi résztvevõ esetében kiterjed a maradandó egészségkárosodásra és a baleseti halálra is. Az alkoholos befolyásoltság önmagában nem kizáró oka a kártérítésnek, ha a baleset nem kifejezetten emiatt következett be.

„Az elmúlt évben közel 200, nagy tömegeket is megmozgató rendezvény biztosítására választották a Generali „Pajzs” biztosításait. Az események között szerepeltek sportversenyek, koncertek és fesztiválok egyaránt. A szolgáltatást szórakozóhelyek, mûjégpályák, mozik, színházak, múzeumok, strandok, és kalandparkok is igényelték” – mondta Schaub Erika.

Amennyiben rendezvényen ér bennünket baleset, és az eseményre kötöttek kollektív balesetbiztosítást, azonnal keressük fel a rendezvény szervezõjét, és kérjünk baleseti jegyzõkönyvet. Gondosan õrizzük meg a jegyet, bérletet, illetve az egyéb, részvételi jogot igazoló dokumentumot. Az ellátást követõen pedig a balesettel kapcsolatos orvosi, egészségügyi dokumentumokra (pl. csonttörést igazoló lelet, kórházi zárójelentés) is szükség lesz a kártérítéshez. A Generalinál ilyen biztosítással rendelkezõ intézmények rendszerint a jegypénztárnál elhelyezett matricán is feltüntetik az erre vonatkozó tudnivalókat.