A magyar és az uniós versenyjog is tiltja a piaci verseny kizárására, korlátozására vagy torzítására irányuló vagy ilyen hatással járó megállapodásokat. A gazdasági versenyhivatal 2006 decemberében hozott határozatában megállapította, hogy 2000. és 2005. között több, a magyar piacon tevékenykedõ biztosító társaság és autójavító vállalkozás, valamint ez utóbbiak egyesülete versenyellenes megállapodásokat kötöttek. E megállapodások keretében az érintett biztosítók az általuk biztosított jármûvek javítása után az autójavító mûhelyeknek fizetendõ javítási óradíj mértékét a javító, mint az adott biztosító társaság közvetítõje által a társaság javára kiközvetített biztosítások számától és arányától is függõvé tették. E megállapodások hozzájárultak ahhoz, hogy a javítási óradíjak emelkedjenek, ami pedig végsõ soron a fogyasztók által fizetendõ casco biztosítási díj összegét növelte meg, valamint kihatással volt a kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítások díjaira is.

Az érintett biztosítók és autójavítók a versenyhivatal határozatát bírósági úton támadták meg, az ügyben eljáró Legfelsõbb Bíróság pedig azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy a biztosítók és az autójavítók, illetve ez utóbbiak egyesülete közötti, említett megállapodások az uniós jog értelmében a piaci versenyt kizárására, korlátozására vagy torzítására irányuló megállapodásoknak minõsülnek-e. A Legfelsõbb Bíróság az elõzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejti, hogy bár a jelen ügyben a magyar piacon belül érvényesülõ megállapodások versenyellenes jellegét kell megítélni a magyar versenyjog szabályai alapján, e szabályokat azonban az uniós versenyszabályozás mintájára fogadták el. Következésképpen a Legfelsõbb Bíróság szerint az azonos fogalmak Unión belüli egységes értelmezése érdekében szükséges, hogy a magyar szabályok alkalmazása elõtt az azok alapjául szolgáló Uniós rendelkezéseket a luxembourgi bíróság értelmezze.

Az Erste-ügy hátterében az áll, hogy egy szövevényes kereskedelmi ügylet keretében egy bécsi cég a tulajdonában álló részvényekbõl álló biztosítékot nyújtott az Erste Banknak arra az esetre, ha a banknak az említett ügyletbõl fizetési kötelezettsége származna. Mivel a bank fizetési kötelezettsége késõbb beállt, ezért igényt tarthatott a biztosítékul nyújtott részvényekre. E részvényeket aztán a Legfelsõbb Bíróság egy döntése nyomán a magyar állam köteles volt megvenni, és az általa fizetett vételár lépett biztosítékként a részvények helyébe. Idõközben Ausztriában felszámolási eljárás indult a bécsi cég ellen, ezért a magyar bíróságok elõtt felmerült az a kérdés, hogy a magyar állam által a cég részérõl biztosítékként nyújtott részvények ellenértékeként letétbe helyezett pénz tekintetében lehet-e egyidejûleg Magyarországon is bírósági eljárást folytatni, tekintettel arra, hogy az osztrák jogszabályok kizárják a felszámolás alá került cégekkel szembeni párhuzamos perindítás lehetõségét.