Csatlakozott hazánk az ENSZ közlekedésbiztonsági programjához
2019.08.05

A csatlakozással Magyarország azt vállalta, hogy a közlekedésbiztonság területén olyan akciókat hajt végre, amelyekkel elérhetővé válik az a cél, hogy 2050-re Európában egyáltalán ne történjen halálos kimenetelű közlekedési baleset.

"A programban való részvételünk három elemre osztható, egyrészt a rendőri eszközök alkalmazására, másrészt a technológiai fejlesztésre, harmadrészt pedig az oktatásra, képzésre, tudásátadásra" - mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette, negyedik elemként a közlekedésben még kezdetlegesebb szinten álló - például afrikai - országoknak szintén oktatással kíván segíteni Magyarország.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világon évente még mindig 1,3 millió ember veszíti az életét közlekedési balesetben, ennek jelentős része Európára korlátozódik, és a fiatalabb, kevesebb rutinnal rendelkező autóvezetőket érinti.

Magyarország a program finanszírozásában 30 ezer dollárral vesz részt, és a miniszter kiemelte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon jelentősen sikerült csökkenteni a közlekedési balesetekben elhunytak számát, ráadásul az idei év első felében a valaha volt legkevesebb, 220 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt.

A magyar csatlakozásról Palkovics László tájékoztatása szerint először Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével állapodtak meg a francia sportvezető legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával, a globális programot az ENSZ és a FIA közösen irányítja.