Húzták a reálhozamok kifizetésének idejét a nagyobb pénztárak
2011.07.21
A magánnyugdíjpénztárak többsége az MTI információi szerint szerdán - a július 20-i határidõ napján - jelezte az Államadósság Kezelõ Központnak (ÁKK), hogy mekkora összeget és milyen ütemezésben igényel vissza a tagi kifizetések teljesítésére. A nagyobb kasszák szinte mindegyike így járt el, a kisebbek közül ugyanakkor többen már a reálhozamok kifizetését is megkezdték, amit az alacsonyabb taglétszám tesz lehetõvé.

Az OTP Magánnyugdíjpénztár (OTP MNyP) szerdán délben, egy összegben igényelte vissza a pénztártagoknak járó tagi kifizetést, amelynek összege 56,2 milliárd forint, a kifizetéseket azonban öt részletben kéri, mindegyik idõpontban annyit, amennyit határidõn belül ki tud fizetni – mondta az MTI-nek Hajdú Istvánné fõkönyvelõ. A reálhozamok és a tagi hozzájárulások kifizetése július 25-én kezdõdik, a tömeges kifizetések augusztus 1-jétõl lesznek. Az OTP MnyP több esetben egyeztetett a Magyar Postával, és napi 40 ezer küldemény feladásában állapodtak meg. A kassza az augusztus 31-i határidõre befejezi a kifizetéseket – hangsúlyozta a fõkönyvelõ. Az OTP kassza korábban közölte, hogy a tb-be átlépõ tagjainak több mint 85 százaléka jogosult valamilyen összegre, a tagi kifizetés átlagos mértéke több mint 65 ezer forint.

Az MKB Nyugdíjpénztár 3,4 milliárd forint reálhozamot, és 0,6 milliárd forint tagdíj-kiegészítést igényelt vissza szerdán. Az MKB a jogszabályi határidõknek megfelelõen körülbelül augusztus 3-án indítja mind a nyilatkozók, mind pedig a nem nyilatkozók reálhozamának és tagdíj-kiegészítésének kifizetését. A kifizetésektõl számított 5 munkanapon belül pedig a 2010-2011. évi számlakivonatot is megküldik, amelyen a reálhozam is szerepel majd. Az MKB Nyugdíjpénztár 38 ezer tagjából közel 35 ezren léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, jelenleg 3300 tagja van a pénztárnak. Nem egészen 4,1 milliárd forintot fizetnek ki a csaknem 35000 volt tag számára – tudta meg az MTI az MKB Nyugdíjpénztártól szerdán.

Az Életút a honlapján közzétett tájékoztató szerint július 12-én visszakapta az ÁKK-tól a tagjait megilletõ tagi kifizetések (reálhozam és tagdíjkiegészítés) összegét, 413 millió forintot, amelynek döntõ hányadát (370 millió forintot) még aznap elutalt a tagoknak az általuk bejelentett igények szerint. A második körben további 31 millió forintot utalt ki azoknak, akik nem rendelkeztek a hozamról, de lakcímük a pénztár nyilvántartása szerint érvényesnek tekinthetõ. Még 14 millió forint vár kifizetésre, közel 100 fõnek, az õ címüket megpróbálják felkutatni. Az Életút tagjainak 96 százalékát illeti meg reálhozam, egy tagra vetítve átlagosan 170 ezer forint.

Honvéd Nyugdíjpénztár is megkezdte július 19-én a kifizetéseket. Az elsõ ütemben 5000 tag kapta meg banki, illetve postai utalással járandóságát. A második kifizetési ütemre - ez 11150 fõt érint - július 25-én és 26-án kerül sor. A harmadik ütem kifizetéseit 6410 fõnek augusztus elsõ hetére tervezi a kassza. A Honvéd összesen 5,4 milliárd forint reálhozamot és 5,5 milliárd forint munkáltatói támogatást fizet ki volt tagjainak, a visszalépett pénztártagok 97,6 százaléka részesül reálhozam-kifizetésben a kassza honlapján közzétett információk szerint.

A Postás Magánnyugdíjpénztár július 15-én megkezdte a reálhozamok és tagdíj-kiegészítések kifizetését, az Allianz pedig július 22. és augusztus 5. között indítja el a banki és postai kifizetéseket a honlapjukon fellelhetõ információk szerint.

A Magyar Posta a reálhozamok zökkenõmentes eljuttatása érdekében meghatározta a naponta feladható kifizetési utalványok maximális darabszámát a magánnyugdíjpénztárak számlavezetõi számára, amit a kasszák taglétszáma alapján határozott meg a pénztárakkal egyeztetve. A Posta a reálhozamok kézbesítési összeghatárát 150 ezer forintra emelte fel (korábban úgy volt, hogy 100 ezer forintig viszi házhoz a postás a hozamot), ezt meghaladó összeg esetén értesítést hagy a címzettnél, és a pénzt szeptember 16-ig vehetik át a címzettek.

Mivel a pénztáraknak a tagi követelések értékét is át kellett utalniuk a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alapnak, a volt tagoknak járó reálhozamot és tagdíj-kiegészítést onnan kellett visszaigényelniük július 20-tól. A pénztáraknak a tagi kifizetéseket - a tag nyilatkozatának megfelelõen - a visszaigényelt összeg jóváírását követõ 8 munkanapon belül, de legkésõbb 2011. augusztus 31-ig kell teljesíteniük. Vagyis, a volt magán-nyugdíjpénztári tagok legkésõbb 2011. augusztus végéig számíthatnak a kifizetésekre.

A pénztárak a kiutalást követõen elkészítik a tagokkal kapcsolatos elszámolásokat, majd rövid határidõn belül elküldik a számlaértesítõket, amelyekben a volt pénztártagok pontos információkat kapnak egyéni számlájukról és az õket megilletõ tagi kifizetés (hozamgarantált tõke feletti összeg, tagdíj-kiegészítés) összegérõl is. A vonatkozó szabályok értelmében számlaértesítõt minden visszalépõ tag kap legkésõbb augusztus 31-ig, az is, aki a kalkuláció alapján nem részesül tagi kifizetésben.