Negyedével csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma
2019.09.13

A hazai közutakon 2019 II. negyedévében 4366 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ami 3,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Kimenetelüket nézve a változás még kedvezőbb, mivel az összes baleset alakulásához képest nagyobb mértékben csökkent mind a halálos (25%-kal), mind a súlyos balesetek (4,5%-kal) száma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A súlyos sérüléssel járó balesetek aránya az összes balesethez viszonyítva nem változott (29%), míg a könnyű sérüléssel járóké valamelyest nőtt (68-ról 69%-ra), a halálos baleseteké pedig csökkent (3,2-ről 2,5%-ra).

Kevesebben sérültek meg közúti balesetekben

2018 II. negyedévéhez képest a sérültek száma 3,7, ezen belül a meghaltak száma 28%-kal csökkent. A balesetekben 119 ember vesztette életét, 1442 fő súlyos, 4228 személy pedig könnyű sérülést szenvedett. Személysérüléses közúti közlekedési balesetben összesen 422 gyermekkorú sérült vagy halt meg. 373 gyermek könnyen, 48 súlyosan sérült, egy gyermek pedig életét vesztette. 4,7%-kal csökkent azon balesetek száma, ahol gyerekek is meghaltak vagy megsérültek.

A baleseteknél továbbra is meghatározó a sebesség nem megfelelő alkalmazása

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek 94%-a továbbra is a járművezetők hibájából történt. 2019 II. negyedévében a járművezetők 4093 alkalommal okoztak balesetet, ez a szám az előző év azonos időszakához képest 3%-kal csökkent.

Közel harmadával csökkent a járművezetők hibájából bekövetkezett halálos kimenetelű balesetek száma. Ezeknek a baleseteknek közel felét a sebesség nem megfelelő alkalmazása okozta. Az irányváltás, haladás és bekanyarodás szabályainak be nem tartása a halálos kimenetelű balesetek 19, az elsőbbség meg nem adása 16, a szabálytalan előzés a 12%-át okozta.

Kevesebb az ittasan okozott baleset

Az idei év II. negyedévében 374 balesetet okoztak ittas állapotban, ami 8,1%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezek közel felét személygépkocsi-vezetők, több mint negyedét kerékpárosok és közel nyolcadát segédmotorosok okozták. Az ittas kerékpárosok és a segédmotorral közlekedők a forgalomban történő részvételükhöz képest jóval nagyobb arányban (20, valamint 24%-ban) járultak hozzá az ilyen balesetek kialakulásához, mint a személygépkocsi-vezetők.

A balesetek 85%-át személyszállító járművekkel okozták

2019 II. negyedévében az összes közlekedési baleset több mint 85%-át (3740-et) személyszállító járművekkel okozták. Közülük továbbra is kimagasló a személygépkocsik száma (2722), ezt követik a kerékpárok (505) és a motorkerékpárok (261). A balesetek 8,3%-át tehergépkocsik, 4,5%-át gyalogosok idézték elő.

Emelkedett a balesetek száma az autópályákon, a legtöbb az M1-esen történt

A balesetek héttizede, 3067 baleset történt lakott területen belül. 2019 II. negyedévében az autópályákon tavalyhoz képest 8,5%-kal több, összesen 141 baleset történt, ebből a legkevesebb (8) az M6-oson, a legtöbb az M1-esen (40). Az összes halálos baleset közül 7 történt autópályán. Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan 12 baleset jutott. Összehasonlításképpen ez a szám az M0-s autóúton 36 volt.

A 100 kilométerre jutó balesetek száma Budapesten, a megyék közül Komárom-Esztergomban volt a legmagasabb

A legtöbb, 100 kilométer útra vetített baleset Komárom-Esztergom megyében (3,1), a legkevesebb (0,7) Tolna megyében történt. A megyék közül kiemelkedik még Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye, Budapesten 100 kilométerre vetítve 20,5 baleset történt.