A hollandok is megerõsítették: baj van az EU egészségügyi kártyájával
2013.06.07
Holland biztosítási ügyfelek is jelezték, hogy spanyol kórházak rendre elutasítják az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EHIC) ellenében járó betegellátást – közölte a holland utazási szövetség, a Royal Dutch Touring Club ANWB.

A hollandok számára külföldi utak szervezésével is foglalkozó klub újságíróknak elmondta, hogy több mint 50 tagja tapasztalt hasonló problémákat az elmúlt két évben.

Korábban a spanyol egészségügyi, szociális és esélyegyenlõségi minisztréium azt mondta, hogy nincs semmi bizonyíték az állításokra, és az állította, hogy kizárólag az Egyesült Királyság jelzett panaszokat az EHIC kártya elutasításával kapcsolatban.

A klubtagok által tapasztalt nehézségek kapcsán az ANWB tanácsadója azt mondta, hogy a panaszosok esetében a kórházak nem fogadták el EHIC kártyájukat, és a kórházi ellátás költségeit kiszámlázták a páciens biztosítójának. Ha a biztosító nem fizette ki a számlát, akkor az továbbításra került a pácienshez azzal a megjegyzéssel, hogy a biztosítóval fennálló konfliktus miatt neki kell megtérítenie az összeget.

Az ANWB azt is elmondta, hogy felvették a kapcsolatot Európa más turista szövetségeivel is, így derült ki számukra, hogy nem csak holland, de német és brit páciensekkel is hasonló incidens történt.

A német autóklub, az ADAC a hét elején hasonló nyilatkoztatot tett. A holland klub közölte, hogy nem csak Spanyolországban, de Portugáliában és Romániában is tudomásuk van hasonló esetekrõl.