Májusban újból csúcsra jutottak a befektetési alapok
2013.06.24
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán májusban is, így a 2013-as esztendõ elsõ öt hónapja igazán örömteli képet mutat. A világ tõzsdéi vegyesen szerepeltek; míg a fejlett régió stagnált, addig a fejlõdõ esett. A magyar index ezzel szemben nagyon jól szerepelt, persze volt mit ledolgoznia. A forint némileg erõsödött, mind a dollárhoz, mind az euróhoz képest. A befektetési alapok piacán a hónap nyertesei ismét a kötvényalapok voltak, de a második helyezett abszolút hozamú alapok is kétszámjegyû (!) vagyongyarapodást tudtak felmutatni.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona jelentõs mértékben, 144 milliárd forinttal, azaz 3,6 százalékkal növekedett májusban. A nettó eszközérték a pénzpiaci alapoknál csökkent, a részvényalapoknál és a tõkevédett alapoknál stagnálást tapasztalhattunk, a többi esetben jó, sõt egyenesen kiugró gyarapodást láthattunk. A tõkebeáramlás tekintetében a pénzpiaci és a zártkörû alapoknál a visszaváltások kerültek túlsúlyba, de a többi kategóriában egyértelmûen pozitív az elõjel, így összességében 125 milliárdnyi friss tõke érkezett az alapokba. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 4.116 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A nyilvános nyíltvégû „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (65,2 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 3,5 százalékkal nõtt.

A pénzpiaci alapoknál érdemes megemlíteni, hogy a hazai likviditási alapokból 23,5 milliárd forint áramlott ki, ami nagymértékben hozzájárult a nettó eszközérték 2,4%-os csökkenéséhez. További magyarázó tényezõ, hogy néhány pénzpiaci alap kategóriát váltott a hónap során és a rövid kötvényalapok közé sorolódott.

A kötvényalapok továbbra is igen népszerûek, ebben a hónapban a legnépszerûbbek csakúgy, mint az elmúlt hónapban. A vagyongyarapodás 17,5 %-os volt (11,9 áprilisban; márciusban 15%; februárban 12%-os és januárban 9,4%-os) és 64,7 milliárdnyi friss tõke áramlott ebbe a kategóriába. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 47,7 milliárdnyi friss tõke érkezett májusban. A vagyongyarapodást erõsítette, hogy néhány pénzpiaci alap a rövid kötvényalapok kategóriájába került.

Bár a magyar tõzsdeindex igen jó teljesítményt nyújtott májusban, ennek ellenére a részvényalapokba csak 0,5 milliárdnyi tõke érkezett, ami a hozamokkal együtt is csak 0,6%-os vagyongyarapodást hozott.

A tõkevédett alapokba ebben a hónapban 3 milliárdnyi friss tõke érkezett, de a hozamokkal együtt is a kategóriának csak 0,8%-os a nettó eszközérték növekedése.

Az abszolút hozamú alapok esetében már megszokottá vált a kiugró eszköznövekedés. Így volt ez az elmúlt hónapban is. A tõkebeáramlás 28 milliárdos, a kategória vagyongyarapodása a hónapban 12,6%-os volt.

A nyilvános ingatlanalapokba 7 milliárdnyi friss tõke érkezett. A tõkebeáramlás és a hozam együttesen 2 % pozitív vagyonváltozást hozott.

A vegyes alapokba 23,5 milliárd forintnyi tõke áramlott be májusban. A hozamok ezt a gyarapodást nem tudták erõsíteni, így a vagyon ”csak” 7,8%-kal növekedett.
Az árupiaci alapok esetében 0,5 milliárdos tõkebeáramlást tapasztalhattunk, amit a hozamok némileg rontottak, de így is 2,1%-kal tudott növekedni az eszközérték.
Az elsõsorban intézményi befektetõk vagyonát kezelõ zártkörû alapok az elmúlt hónapban nem tudták hozni az átlagos vagyonnövekedést. Májusban 2,6 milliárd forintnyi tõke távozott, azonban a hozamok ezt korrigálni tudták és összességében a nettó eszközérték 1,6%-kal növekedett.