A köztársasági elnökhöz fordulnak a takarékszövetkezetek
2013.07.01
A 105 tagot tömörítõ Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ) nem egyeztettek a június 25-én a kormány által az Országgyûlésnek benyújtott, majd június 27-én elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényrõl. Az OTSZ tagszervezetei jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordultak.

A legnagyobb takarékszövetkezeti integrációt meglepte a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról benyújtott majd három napon belül el is fogadott jogszabály, amelyet semmilyen szakmai egyeztetés nem elõzött meg a szövetséggel és tagjaival. A törvény több pontján súlyosan sérti az Alaptörvény több rendelkezését és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Sem az OTSZ, sem a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, sõt benyújtásának szándékáról sem tudtak. Errõl nem esett szó azon a június 24-i szakmai megbeszélésen sem, amely a stratégia kialakításának folyamatában az elsõ közös egyeztetés volt az OTSZ tagszervezetei és a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításával megbízott kormánybiztos között.

Az OTSZ megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további mûködés veszélyére utaló megállapításait. A Takarékszövetkezeti Integráció, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elismert és a legmagasabb minõsítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) által biztosított hitelintézeteknél az OTIVA 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak kellett volna helyt állnia befagyott ügyfélpénzek miatt. Az elmúlt években történõ takarékszövetkezeti problémák (Jógazda, Soltvadkerti Takarékszövetkezet) nem a Takarékszövetkezeti Integráció tagintézményeinél keletkeztek. Az integráció megfelelõ hitelkereslet esetén jelentõs aktivitásra képes, a devizahiteleket kiváltó forinthitelek csaknem harmadát nyújtotta 2012-ben. Fejlett informatikai háttérrel és kártyaelszámolási rendszerrel rendelkezik, amelyet központi bankja a TakarékBank fejleszt és üzemeltet. Az integráció folyamatosan nyereséges, tõkeellátottsága és likviditása biztosítja az üzletmenetet és az üzleti volumen további bõvítését is lehetõvé tesz, az ügyfélforgalom kiszolgálása érdekében.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség továbbra is nyitott a kormánnyal való konzultációra és mindent megtesz annak érdekében, hogy a párbeszéd megkezdõdjön és a szövetkezeti integrációról szóló törvény egyaránt szolgálja a magyar nemzet és a takarékszövetkezeti szektor érdekeit.