Tizenötször többe került a 2010-es tisztai árvíz, mint a mostani dunai
2013.07.12
A 2010-es tiszai árvíz okozta csaknem 1,6 milliárd forintnyi töredéke, mintegy százmillió forint lehet a júniusi dunai árvíz okozta teljes kár a piacvezetõ lakásbiztosítónál, az AEGON Magyarországnál a legfrissebb összesítés szerint. A károkat az eredményes védekezéssel sikerült csökkenteni a szakemberek szerint. Az árvíz nyomán közel 500 bejelentés érkezett, ami szintén töredéke a három évvel ezelõtti árban kárt szenvedett csaknem ötezer károsultnak.

A végéhez közeledik a 2013-as dunai árvíz által okozott károk összesítése az AEGON Magyarországnál. A károk mintegy 90 százalékának felmérése után összesen 489 darab kárt jelentettek a piacvezetõ lakásbiztosítónál az ügyfelek. Az AEGON szekértõi eddig 79,4 millió forintnyi kárt rögzítettek, az összes kifizetés pedig várhatóan 90-100 millió forint körül alakul majd.

Bár a Duna vízszintje több helyen is rekordokat döntött, a hatékony felkészülés nyomán a károk volumene elmarad a korábbi években megszokottól. Összehasonlításképpen a 2002-es dunai árvíz 429 kárbejelentés mellett 74 millió 300 ezer forintos kárt okozott az AEGON ügyfeleinek, a 2006-os szintén dunai áradás pedig 919 kárbejelentés mellett 158,5 milliónyit. A 2010-es tiszai ár viszont kiemelkedõen nagy 1,58 milliárd forintos kárral járt együtt, amely 4663 esetbõl adódott össze.

A Duna áradása a legnagyobb károkat a Duna-kanyarban és a fõvárosban okozta. A legtöbb bejelentés Budapestrõl érkezett, de Esztergomból, Dunabogdányból és Szentendrérõl is sok bejelentés érkezett az AEGON-hoz.

„Az ár levonulása után azonnal megkezdtük a károk felmérését. A korábbi gyakorlatnak megfelelõen a kitelepített ügyfeleinknek 50 ezer forintos gyorssegélyt nyújtottunk, ezzel is törekedve arra, hogy a kárenyhítés minél gyorsabban megkezdõdjön. Mára a károk legnagyobb részét felmértük, és az ügyfelek többségének kiutaltuk a kártérítési összeget is” – közölte Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese, aki szerint az elmúlt 11 év három nagy áradása a biztosítónak is sokat segített abban, hogy gyorsan reagáljon az eseményekre. A rendkívüli helyzetben a kárszakértõk átcsoportosítása, a call center meghosszabbított nyitvatartása mellett a kitelepítetteket érintõ gyorssegély folyósítása is rutinszerûen történik már.

Árvíz után a károk rendezése az átlagosnál rendszerint hosszabb idõt vesz igénybe, a kárfelméréssel ugyanis minden esetben meg kell várni az ár elvonultát, sok helyen a fertõtlenítést is. A jelenlegi áradásnál ugyanakkor a kifizetéseket sikerült az átlagos káreseményeknél szokásos szintre, 3-5 napra csökkenteni.

Az idei árvíz után még inkább nyilvánvaló, hogy a károkat meg lehet elõzni, ha a védekezést idõben megkezdik az érintett területen élõk. Érdemes hallgatni a rádióban vagy nézni a televízióban az árvízzel kapcsolatos híreket, figyelmeztetéseket, hiszen azok fontosak lehetnek a szükséges teendõk felmérése szempontjából. A polgármesteri hivatalban vagy a helyi katasztrófavédelmi szervnél is felvilágosítást lehet kérni a környéken bekövetkezett katasztrófákról.