Hónapokig lakhatatlan marad a felrobbant óbudai bérház
2013.08.27
Hónapokig is eltart, mire lakhatóvá válik az óbudai Pacsirtamezõ és a Tímár utca sarkán álló bérház, ahol két héttel ezelõtt vélhetõen gázrobbanás történt. A balesetben két ember az életét vesztette. A hétfõre elkészült statikai jelentésbõl az derült ki, hogy a robbanás nagyobb kárt okozott, mint azt korábban gondolták – írja a Népszabadság.

Az épületben található tizenhét lakás közül hat maradt ép, két-három lakásban pedig csak kisebb javításokra van szükség. A legnagyobb feladat a tetõszerkezet helyreállítása lesz, illetve a második emeleti lakások födémének újjáépítése. A lap által megkérdezett statikus szerint az épen maradt lakásokba visszaköltözhetnének a lakók, de a közmûszolgáltatások nem álltak teljesen helyre.

A ház közös képviselõje szerint a felújítások csak akkor kezdõdhetnek meg, ha kiderül, hogy a biztosító állja a költségeket. Ehhez azonban elõször ki kell derülnie, pontosan mi okozta a robbanást. A biztosító egyébként korábban 450 milliósra becsülte a kárt. A vizsgálat még nem zárult le, a katasztrófavédelemnek 45 napja van, hogy lefolytassa a vizsgálatot. A folyamatot az sem gyorsította meg, hogy a romeltakarítás közben világháborús bombát találtak, amelyrõl külön feladat megállapítani, hogy lehetett-e köze a robbanáshoz.

Azoknak a családoknak, akiknek nehézséget okoz a lakhatás megoldása erre az idõre, az önkormányzat ideiglenes lakásokat ajánlott fel, plusz a kerület egy raktárat is biztosít a lakóknak, ahol a ház felújításának befejezõdéséig tárolhatják az ingóságaikat.