Komoly csapást mér a koronavírus a hazai turisztikai ágazatra is
2020.03.10

Magyarországon napról napra nő a visszamondások száma, a három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le a top tíz küldő országból. Szakértők szerint a turizmus az az ágazat, amely a legtöbb ágazattal kapcsolatban áll, így a koronavírus nem csak az idegenforgalomban okoz gazdasági károkat, más ágazatok is aggódhatnak - hangzott el a Kossuth Rádióban.

Egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére. Gullár Zoltán, a cég vezérigazgatója elmondta, Magyarországon napról napra nő a visszamondások száma, a három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le a top tíz küldő országból.

A lefoglalt utakat Ausztriából és Németországból 9 százalékos, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából 16 százalékos, Olaszországból több mint 20 százalékos, illetve Romániából 27 százalékos arányban mondták vissza. Budapesten már most közel húszszázalékos a lemondások aránya. A vidéket, ahol a belföldi turizmus a domináns, kevésbé érintette a járvány, ott a foglalások tíz százalék alatti mértékben csökkentek.

A koronavírus nem csak az idegenforgalomban okoz gazdasági károkat, más ágazatok is aggódhatnak, az OECD a globális GDP növekedési előrejelzését erre az évre 2,9 százalékról 2,4 százalékra csökkentette.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy két veszélyt rejt a koronavírus, népegészségügyi és gazdasági természetűt. „Egyszerre tud kárt tenni emberéletben és a gazdaságban is, először azonban az emberéletet érintő döntésekkel kell foglalkozni, a gazdasági hatások felmérésével majd foglalkoznak később a pénzügyi szakemberek” – mondta.

A turizmus több ágazattal is összefügg

Gulyás József, a KKVHáz vezérigazgatója a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában elmondta, a koronavírus azokat az ágazatokat érte el először, amelyek az emberek mozgásával vannak összefüggésben, vagyis a turizmust és a szállítmányozást. Hozzátette, véleménye szerint feltehetően dominóhatásként végigszalad a koronavírus hatása az egyéb ágazatokon is.

„A turisztikai szakemberek azt mondják, a turizmus az az ágazat, amely a legtöbb ágazattal kapcsolatban áll” – mondta Gulyás József. Hozzátette, "a turizmus legkisebb megfázása gyakorlatilag ez egész gazdaságot érintheti”.
Azt is elmondta, hogy a távol-keleti turizmus radikális elmaradása jelenti a legnagyobb kiesést, de valamennyi ország tíz százalék fölötti mértékben csökkentette már most a beutaztatást.

„A Magyar Turisztikai Ügynökség vis maior kerete jelzés az ágazat felé, hogy senki nem lesz magára hagyva problémáival” – mondta Gulyás József.

Az iparra is hatással lesz a koronavírus

Csath Magdolna közgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a turizmus egy elég jelentős ágazat, fontos GDP-termelő, ilyen módon nem mindegy, milyen helyzetbe kerül a koronavírus okozta visszamondások miatt.

Hozzátette, Magyarországon a gazdaság szempontjából kiemelt helyet foglal el az ipar is. „A koronavírus miatt komoly gondba kerülhetnek azok a cégek, amelyek tevékenységük során, különböző országokból hoznak be alapegységeket” – mondta Csath Magdolna.

Ha ezeket a beszállításokat megakadályozza az, hogy a beszállító országokban leáll a termelés, akkor ez azt jelenti, hogy a magyarországi vállatok nem jutnak hozzá a termelési alapegységekhez, így kénytelenek lesznek visszafogni a termelésüket. Ez azonban nem tenne jót sem a foglalkoztatottságnak, sem a bérek alakulásának.