Szeptembertõl a mentõknek is fokozottan figyelniük kell az utakon
2013.09.23
Szeptemberben kezdetét vette a tanítás, és ezzel egyidejûleg egyre több gyermek vesz részt a nyári idõszakot követõen a közúti forgalomban, ami fokozott odafigyelést igényel a sofõrök részérõl. A megváltozott közlekedési helyzethez, útviszonyokhoz, forgalomhoz a mentõknek is alkalmazkodniuk kell, hogy biztonságban érkezzenek a helyszínre és szállíthassák a betegeket kórházba, ezért a Groupama Garancia Biztosító idén is speciális vezetéstechnikai kurzusokkal segíti az Országos Mentõszolgálat munkáját.

A Groupama Garancia Biztosító számára meghatározó feladatot jelent a balesetmentes közlekedés támogatása, éppen ezért névadó szponzorként évek óta támogatja a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumot.

A Groupama Garancia Biztosító az Országos Mentõszolgálattal és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal együttmûködve tavaly elindított egy kifejezetten a mentõ gépkocsivezetõknek összeállított 10 alkalomból álló tréninget, amelynek során a sofõröknek lehetõségük nyílik arra, hogy speciális, szimulált közlekedési helyzetekben továbbfejlesszék tudásukat. A biztosítótársaság büszke rá, hogy idén ismét támogathatja a szolgálat tevékenységét. A Groupama Garancia Biztosító fontosnak tarja, hogy a közérdekû funkciót betöltõ szervezetek alkalmazottjai felkészülten láthassák el a mindennapi feladataikat, fõként azért, mert az õsz beköszöntével visszatértek pihenésükrõl a munkavállalók, kezdetét vette az idei tanév, és ettõl érezhetõen megnõtt a forgalom az utakon, ami sajnos több balesetet is eredményezhet.

Szükség van a megfelelõ vezetõi tapasztalatra

Az Országos Mentõszolgálat gépkocsivezetõinek meglehetõsen sok kihívással és akadállyal kell megküzdeniük a hétköznapok során, ezért nélkülözhetetlen a megfelelõ vezetéstechnikai tapasztalat. Mindemellett óvatosan és a lehetõ legrövidebb idõ alatt kell teljesíteni a beteghez, majd a kórházhoz vezetõ utat. A szolgálat során megannyi váratlan helyzetbe kerülhet a sofõr, legyen szó akár szabálytalankodó autós, motoros vagy elsõbbséget figyelmen kívül hagyó vezetõrõl. A Groupama Garancia Biztosító speciális vezetéstechnikai tréningjének célja, hogy csökkentse a lehetséges balesetek számát az utakon.

„Az Országos Mentõszolgálat gépkocsivezetõinek kiváló lehetõséget biztosít a Groupama Garancia Biztosító által felajánlott vezetéstechnikai kurzus, melynek segítségével a sofõrök szimulált, de valósághû helyzetekben tudják fejleszteni képességeiket. A biztosítótársaság a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal közösen egy meglehetõsen összetett képzést tervezett a számunkra, hiszen a mentõknek minden percben a lehetõ legkörültekintõbb módon kell eljárniuk, hogy a betegnek a legnagyobb életesélyt biztosíthassák. A felkészülés során fontos a reakcióidõ és a manõverek kivitelezése, mivel egyes esetekben a pillanat tört része alatt kell meghozniuk a helyes döntést. Ezért számunkra az egyik legfontosabb tényezõ a megfelelõ felkészültség, hiszen emberéletek múlhatnak rajta.” – mondta Gyõrfi Pál, az Országos Mentõszolgálat szóvivõje.

„A gyors, hatékony és biztonságos vezetés mindennapi életünk meghatározó része, és ez különösen igaz a mentõszolgálat sofõrjeire. A balesetmentes közlekedés a Groupama Garancia Biztosító számára kiemelt értéket képvisel, ezért is támogatjuk második alkalommal az Országos Mentõszolgálat munkáját. Bízunk benne, hogy a közösen összeállított speciális kurzusnak köszönhetõen a biztosítótársaság is hozzájárulhat a mentõk értékes munkájához. – hangsúlyozta Szabó Imre, a Groupama Garancia Biztosító gépjármû biztosítási fõosztályvezetõje.

„A mentõk a különleges kurzus során próbára tehetik képességeiket a mindennapi helyzetekben is elõforduló szituációkban, úgy, mint a hirtelen fékezés és irányváltás vagy szûk folyosón való nagy sebességû áthaladás. A sofõrök nem csupán a szokványos felületen, hanem a változatos és felemás borítású útfelületeken is megtanulnak biztonságosan manõverezni.” – tette hozzá Pesoldt Ferenc, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum vezetõ instruktora.

Iskolakezdés és aggódó szülõk

A szeptemberi iskolakezdés miatt a biztonságos közlekedés szerepe még inkább felértékelõdött. Fõként a fiatalkorúak, közülük is az iskolások azok, akikre fokozottan oda kell figyelni a forgalomban. pontosan ezért hozta létre gyermekprogramját a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum, hogy a korosztályoknak megfelelõ képzéssel elõsegítse biztonságos közlekedésüket

Nehéz feladat a szülõk számára, hogy elõször útra engedjék gyermeküket, így van ezzel a családos apuka, Váczi Gergõ is, a TV2 Aktív Extra mûsorvezetõje: „Apukaként számomra nagyon fontos, hogy biztonságban tudjam gyermekeimet. Attól a pillanattól, míg elengedem, egészen addig, míg újra nem találkozunk, feszültséggel várakozom. Sajnos tudom, hogy egy baleset kikerüléséhez szükséges a megfelelõ rutin éppen ezért a maihoz hasonló eseményeket, programokat nagyon fontosnak tartom, mert segítenek abban, hogy nagyobb biztonságban érezhessem a családom.”