Nevet vált az ING Biztosító
2013.10.03
Mint az korábban már bejelentetésre került, az ING folyamatosan készül arra, hogy európai biztosítási és vagyonkezelõi üzletágát tõzsdére vigye nyílt részvénykibocsátás (Initial Public Offering, IPO) keretében, így biztosítva annak önálló jövõjét. A tranzakciót 2014-re tervezik, a piaci körülményektõl függõen. Ezzel összefüggésben az önállósuló ING Biztosító ma bejelentette, hogy márkanevét a jövõben ‘NN’-re változtatja, mely név tükrözi a cég örökségét, holland gyökereit, ugyanakkor megfelel a cég jövõbe tekintõ, nemzetközi arculatának is.

Habár az ING Biztosító jövõbeni márkaneve ma került bejelentésre, az új márkanév gyakorlati bevezetése idõt vesz igénybe, és azt követõen kezdõdik majd, hogy sikeresen lezajlott az ING Biztosító tõzsdei bevezetése. Addig az ING Biztosító, az ING Vagyonkezelõ és a Nationale-Nederlanden üzleti egységei továbbra is jelenlegi márkanevük alatt mûködnek majd. A mai bejelentés nincs hatással az ING Bank vállalkozásainak márkanevére.

Ralph Hamers, az ING Csoport vezérigazgatója kijelentette, “Az ING Biztosító megfelelõ ütemben halad az önálló vállalattá válás útján. A mai bejelentés a jövõbeni ‘NN’ márkanévrõl fontos mérföldkõ és megerõsíti, hogy az ING Csoport átalakításának befejezõ fázisában vagyunk. A változás idõszaka alatt továbbra is erõs, fenntartható jövõt építünk üzletágaink számára, miközben a lehetõ legnagyobb figyelmet szenteljük ügyfeleink igényeinek.”

Az ING biztosítási gyökerei 170 évre nyúlnak vissza. Az évek alatt a Nationale-Nederlanden, az ING Befektetési Alapkezelõ és az ING Biztosító vezetõ pozícióra tett szert Európában, erõs jelenléttel több mint 15 országban. Több mint 12 000 alkalmazottal nyugdíjszolgáltatásokat, biztosítást, befektetést és banki szolgáltatásokat kínál több mint 15 millió ügyfél számára.

Lard Friese, az ING Biztosító alelnöke a következõket mondta, “Örömmel jelentjük be ma az ‘NN’-t, jövõbeni márkanevünket és logónkat. Új vállalatot építünk, amely egy impozáns márkanév alatt egyesít három piacvezetõ európai biztosítási és vagyonkezelõi márkát. Habár az NN új márkanév, gazdag örökségen alapul. Mivel közel akarunk maradni ügyfeleinkhez a különbözõ piacokon, helyi formába öntjük majd az NN márkanevet a különbözõ országokban. Az ING Befektetési Alapkezelõ új neve NN Investment Partners lesz. Ez hangsúlyozza a cég önálló üzleti arculatát, ugyanakkor világosan ugyanazon márkanév-családon belül pozícionálja. Hisszük, hogy ez a helyes út vállalatunk és ügyfeleink számára. Mi egy, a jövõre felkészült vállalat vagyunk: az NN.”