Ösztönzésre vár a biztosítási szakma
2013.10.09
A jogalkotó fogadókész a biztosítási piac javaslataira, ami az adószabályok és kedvezmények területét illeti, illetve a folyamatos párbeszédre is – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) IV. Nemzetközi Biztosítási Konferenciáján kedden. Pandurics Anett, a szövetség elnöke elmondta: a biztosítási piacnak nagy szüksége van az állami ösztönzésre, és arra, hogy a szabályozás ne sújtsa tovább negatív diszkriminációval a biztosításokat a nyugdíjcélú elõtakarékosság piacán.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitóelõadásában arról beszélt, hogy a kormány fogadókész a biztosítási piac azon javaslataira, amelyek elõsegítik a gazdasági növekedést. Mint elmondta: ezen a területen is az olyan törekvéseket kell támogatni, amelyek a gazdasági növekedést az 1-2 százalékos szintnél nagyobb mértékben tudják ösztönözni. Varga Mihály kiemelte, hogy a kormányzatnak meg kell találnia a pénzügyi szektorral az összhangot és a kompromisszumot a tartós növekedés érdekében.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy 2013 trendforduló a kormány gazdaságpolitikájában, a konszolidáció évei lezárulhatnak, és elindulhat a növekedés. Jövõre 2 százalékos lehet a gazdasági növekedés, tartható lesz a 3 százalék alatti államháztartási hiánycél, az infláció mértékét pedig 2,4 százalékosra várják. Végezetül hozzátette: a háztartások megtakarításaival kiemelten számol a kormány, a fogyasztás is bõvülhet, ami a pénzügyi szolgáltatások iránti kereslet bõvülését generálhatja.

Pandurics Anett a MABISZ elnöke arra a kérdésre kereste a választ elõadásában, hogy miért különösen fontos a biztosítók szerepe a magyar gazdaságban. Mint elmondta: az ágazat szereplõi közel 12 millió szerzõdést kezelnek, mintegy 40 ezer embernek adnak munkát, 2012-ben több mint 100 milliárd forint összegû adót fizettek be az államkasszába. Könyveikben 1000 milliárd forintot meghaladó összegû államkötvényt tartanak nyilván, ami megkérdõjelezhetetlenné teszi stabilizáló funkciójukat.

„Elveszett évtizedrõl beszélhetünk, ami nem írható kizárólag a válság számlájára” – foglalta össze a 2008 óta reálértéken folyamatosan zsugorodó piac adatait a MABISZ elnöke. Az idei év egyetlen pozitív eredménye, hogy az elsõ félévben 5%-kal nõtt a piac, ez azonban nem valós trendforduló, mivel a növekedés az egyszeri díjas életbiztosítások növekedésének volt köszönhetõ.

Pandurics Anett a nemzetgazdasági miniszter szavaira reagálva elmondta, hogy a gazdasági növekedéshez a biztosítók jelentõsen hozzá tudnak járulni, a szabályozói környezet azonban nem minden tekintetben támogatja a szektort. Holott, a gazdaság egészséges növekedésében egyértelmû a célazonosság a kormánnyal, hiszen a GDP-növekedés és a biztosítási piac növekedése erõs korrelációt mutat. A biztosítási szektor azonban a GDP-növekedéshez képest is alulteljesít 2008 óta. „Meg kell találni azt az utat, hogy miként tudunk ismét növekedési pályára lépni. A biztosítások teret vesztettek más szektorokhoz képest, erre utal, hogy az életbiztosítások aránya csökkent a háztartások pénzügyi megtakarításain belül.” – tette hozzá a MABISZ elnöke.

A konferencia záróelõadásában Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke arról beszélt, hogy a jegybank közelmúltbeli átalakulásának nyomán olyan új eszközök és kibõvült hatáskör áll a rendelkezésükre, amelyek lehetõséget teremtenek a hatékonyabb mûködésre és a pénzügyi szektor szereplõivel való szorosabb együttmûködésre.