Nem bankolunk másképp, hiába a tranzakciós adó
2013.10.16
Az ügyfelek többsége a banki tranzakciók után felszámolt illetékrõl hallott, de konkrét mértékét kevesen ismerik, és csak a megkérdezettek tizede változtatott bankolási szokásain – derül ki a GfK Hungária piackutató vállalat legfrissebb reprezentatív felmérésébõl.

A piackutató szakemberei a tranzakciós illeték emelése elõtt és után is megvizsgálták, hogy az illeték bevezetése mennyire érintette a hazai lakosságot, mit tudnak arról és mit terveznek változtatni ennek hatására.

Az adatok tanúsága szerint a tranzakciós illetékrõl már négybõl három megkérdezettnek tudomása volt nyáron, és ez az arány nem emelkedett jelentõsen szeptemberben. Az illeték bevezetésérõl nagyobb arányban értesült a 30-49 éves korosztály, a felsõfokú végzettségûek, az aktív munkavállalók és a bankkapcsolattal rendelkezõk.

Az illetékkel kapcsolatban kevésbé voltak tájékozottak a 30 évnél fiatalabbak és az alacsonyabb végzettségûek. Az illeték pontos mértékével sokan nem voltak tisztában még szeptemberben sem az adatok tanúsága szerint. Ebben az is közrejátszhat a GfK szerint, hogy az illeték mértékét a nyáron megemelték.

A készpénzfelvétel után elszámolt illeték arányát csupán az érintettek 20 százaléka volt képes helyesen meghatározni a nyáron, ez a szám szeptemberben sem volt magasabb, ugyanakkor a válaszadók fele a valósnál magasabb értéket említett. Az átutalások után járó illeték mértékével ennél kevesebben voltak tisztában - csak minden hatodik megkérdezett -, bár a helyes választ adók aránya szeptemberben egy kicsit emelkedett.

Júniusban minden második, az illeték tényével tisztában lévõ ügyfél érzékelte, hogy számlacsomagjának díja megváltozott, közel ugyanennyien tapasztalták a készpénzfelvétel drágulását és ötbõl ketten az átutalási díjak növekedését.

Ennek ellenére csak minden tizedik ügyfél tett konkrét lépéseket a fizetendõ díjak optimalizálása érdekében, és mindössze hét százalékuk említette, hogy tervez valamilyen lépést tenni a következõ idõszakban. Az áremelkedésre nagyobb arányban reagáltak a hölgyek, a 30-49 éves korosztály tagjai és a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk.

Az õsz elején az illeték bevezetésének tényét ismerõk közel kétharmada számára a bankkártyás készpénzfelvétel díjának emelkedése volt kézzelfogható, ezzel szemben szeptemberben sem nõtt meg jelentõsen azoknak az aránya, akik már valamilyen konkrét lépést foganatosítottak, de már 13 százalékuk említette, hogy tervez valamilyen változtatást a költségek optimalizálása céljából (különösen a 15-29 évesek és a legalább érettségizettek csoportja).

Legtöbben kevesebb alkalommal vesznek fel készpénzt az automatákból, ritkábban használják bankkártyájukat, és egy kisebb csoport bankkártya helyett készpénzzel igyekszik vásárolni.

Az illeték hatására alig kimutatható mértékben tervezik az ügyfelek, hogy bankot váltanak, megszüntetnek bankszámlát, bankkártyát, vagy bankon belül más bankszámlacsomagra váltanak. A bankkártyás fizetés után felszámított illeték jövõ évi eltörlésére tett kormányzati ígéret pedig új lendületet adhat az elektronikus fizetés erõsödésének, amellyel az ügyfelek akár a banki díjakat maguk is csökkenthetik - olvasható a közleményben.