S&P: nem tesz jót a biztosítóknak az új tõkeszabályok késlekedése
2013.10.22
A hitelminõsítõ intézet szerint a Szolvencia II bevezetésének késedelme lassíthatja az európai biztosítók vállalati kockázatmenedzsment (ERM) terén folytatott fejlesztéseit, az új tõkeszabályok számítanak ugyanis a fejlesztések legfõbb hajtóerejének.

Több európai biztosító is lelassította az ERM rendszerére irányuló fejlesztéseket, mivel a Szolvencia II bevezetésének késlekedése kedvezõtlenül befolyásolhatja ERM-rendszerük értékelését – állítja friss jelentésében a Standard & Poor’s.

A hitelminõsítõ intézet elemzõje szerint ugyanis továbbra is az új biztosítói tõkeszabályok jelentik a legfõbb hajtóerejét az ERM-fejlesztéseknek. Az S&P véleménye szerint az irányelv megszilárdította a biztosítók kockázatvállalással, kockázat irányítással és az azokról történõ jelentésekkel kapcsolatos megközelítéseit, valamint a belsõ modellek használatát is – tette hozzá Miroslav Petkov.

Ennél is fontosabb azonban, hogy a Szolvencia II a biztosítók stratégiai tervezésének elõterébe hozta a kockázatmenedzsmentet, ennek köszönhetõ részben az is, hogy a hitelminõsítõ több biztosító esetében magasabb pontszámokat adott azok ERM rendszereire.

Az S&P szerint az ERM valójában akkor tekinthetõ értéknek, ha az biztosítók nem csak a szabályozói nyomás, a hatósági elõírás miatt fejlesztik kockázatkezelésüket, hanem azért is, mert úgy vélik, ezzel az üzletük hatékonyabban menedzselhetõ. Amennyiben az irányelv késlekedése miatt egyes biztosítók valóban csökkenteni fogják az ERM szerepét, úgy az S&P is felülvizsgálja értékelésüket – figyelmeztetett Petkov.

A jelentés arra is rámutat, hogy egyre szélesebb körben alkalmaznak különféle árképzési kereteket, stratégiai döntési modelleket, amely az S&P szerint javítja a biztosítók stratégiai kockázatkezelési képességeit.