Saját viszontbiztosítót alapítanának a feltörekvõ országok
2013.11.11
A saját fejlesztési bank létrehozásának javaslatát követõen az BRICS országok a viszontbiztosítások terén is saját társaságot hoznának létre a feltörekvõk. India javasolta a többi tagországnak (Brazília, Oroszország, Kína és Dél-Afrika), hogy egy saját viszontbiztosító nyújthatna fedezetet a fejlõdõ országok infrastruktúra projektjeinek.

A saját viszontbiztosító fedezhetné az olyan kockázatokat is, mint amikor a nyugati országok szankciót vetnek ki Irán ellen, amely a BRICS országok egyik kulcsfontosságú olaj szállítója.

A javaslatot egy múlt héten, Dél-Afrikában tartott ülésen vitatták meg, amely azonban még nagyon formális szakaszban van még, így nem is született végsõ döntés róla – mondta egy magas rangú kormányzati képviselõ a Financial Times Indiának.

Szeptemberben a BRICS országok úgy döntöttek, hogy 50 milliárd dollárnyi tõkével létrehoznak egy fejlesztési bankot (BRICS Development Bank). Mindezt abból a 100 milliárd dolláros nemzetközi alapból hozzák létre, amelybe Oroszország, Brazília és India 18-18 milliárd dollárral, Dél-Afrika 5 milliárddal, Kína pedig 41 milliárd dollárral járul hozzá.

A viszontbiztosító létrehozásával kapcsolatban azonban nincs idõhatár megszabva. A fejlesztési bank ötlete már majdnem egy éve megszületett, azonban számos szabályozási kérdés miatt a bank felállítása hosszú idõt vesz igénybe, ezért a viszontbiztosító létrehozására majd csak ezt követõen kerülhet sor – tette hozzá a hivatalnok.

A javasolt viszontbiztosítási vállalkozás közös alapot hozna létre a kockázatok diverzifikálására, nagy infrastrukturális és fenntartható fejlesztési projektek fedezetére. A PwC tanulmánya szerint Kínában, Brazíliában és Indiában biztosítható üzemek és infrastruktúrák értéke 2005 óta folyamatosan emelkedik a mintegy 20 ezer milliárd dollárnyi befektetés nyomán.

A FTI-nak nyilatkozó hivatalnok szerint egy ilyen viszontbiztosító olyan esetekben is fedezetet nyújthatna, mint amilyen az Iránt ért, olajimportra kivetett szankció volt az EU és azUSA részérõl.

India azt is reméli, hogy egy ilyen viszontbiztosító létrehozása elõsegítheti a mérhetetlenül alacsony – 0,71 százalékos - általános biztosítási penetráció emelkedését. Az egy fõre jutó biztosítási díjbevétel Indiában 9 dollár, míg Kínában ugyanez 53 dollár.