70 ország nyugdíjrendszerének összehasonlítása alapján mindössze néhány ország tette ellenállóvá nyugdíjrendszerét a demográfiai hatásokkal szemben. Hazánké inkább megfelelőnek mint fenntarthatónak számít - derül ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentéséből.

Az Allianz közzétette Globális Nyugdíjjelentésének első kiadását, amelyben saját fejlesztésű nyugdíjmutatójával, az Allianz Nyugdíjmutatóval (AllianzPension Indicator - API) méri fel a világ nyugdíjrendszereit. A mutató egyszerű logikán alapul: az elemzést a demográfiai és fiskális előfeltételekkel kezdi, majd két meghatározó dimenzió, a fenntarthatóság és a megfelelőség mentén folytatja a nyugdíjrendszerek vizsgálatát. Az API három pilléren alapul tehát és összességében 30 paramétert vesz figyelembe. Ezeket 1-től 7-ig terjedő skálán értékeli, ahol az 1 számít a legjobb értéknek. Az összes súlyozott részösszeg összeadásával az API az elemzett 70 ország mindegyikének 1 és 7 közötti értékelést ad, amivel átfogó képet nyújt az egyes országok nyugdíjrendszeréről.

Az Allianz vezető közgazdásza, Ludovic Subran szerint „Egyéb szakpolitikai problémák – főként az éghajlatváltozás és napjainkban a COVID-19 elleni küzdelem – miatt háttérbe szorultak a demográfiai és nyugdíjkérdések. „A demográfia ignorálásának azonban ára van, és a demográfiai változások hamarosan megbosszulják magukat.Ahhoz, hogy a társadalom befogadó és ellenálló legyen, meg kell oldani a küszöbön álló nyugdíjválságot és fenn kell tartani a generációk közötti igazságosságot és egyenlőséget”

A demográfiai változások drámai mértékét az eltartott idősek arányának globális növekedése mutatja a legjobban: ez az arány 2050-ig óriási, 77 százalékos növekedést követően 25 százalékra növekszik majd, ami gyorsabb ütemű emelkedésnek számít, mint az 1950 óta eltelt 70 év bármely pontján tapasztaltak. Ez az arányszám számos feltörekvő gazdaságban kétszeresére nő majd a következő három évtizedben. Ez azt jelenti, hogy ez a folyamat feleannyi idő alatt zajlik le, mint Európában és Észak-Amerikában. A legszembetűnőbb példa Kína, ahol ez az arány 17 százalékról 44 százalékra növekszik majd. Az iparosodott országokban azonban ennek az arányszámnak az abszolút értéke a legaggályosabb, hiszen ez Nyugat-Európában például az 51 százalékot is eléri.

Ezt a trendet jeleníti meg az API első pillére, a kezdeti pontszám, amely kombinálja a demográfiai változást és az államháztartás helyzetét (pénzügyi mozgástér). Nem meglepő módon számos afrikai feltörekvő gazdaság viszonylag jó helyezést ér el az egyelőre fiatal népességnek, valamint a költségvetési hiány és az államadósság viszonylag alacsony szintjének köszönhetően. Másrészről számos európai ország (pl. Olaszország vagy Portugália) a legrosszabbul teljesítők között szerepel: népességük elöregedett és nagyon el vannak adósodva. Michaela Grimm, a jelentés szerzője szerint a legtöbb iparosodott országra igaz a régi skót vicc: „Ha stabil nyugdíjrendszert kellene építenem, biztosan nem ebben az országban kezdeném. És ez már a koronavírus és a vele járó hirtelen adósságnövekedés előtt is igaz volt. A jelenlegi válság után megkettőzött erőfeszítéssel kell majd dolgoznunk a nyugdíjrendszerek reformján, ugyanis tartósan megszűnt a pénzügyi mozgásterünk.”

Az API második pillére a fenntarthatóság, amely a rendszerek demográfiai változásokra adott reakcióját méri: Vannak-e az adott rendszernek beépített stabilizáló mechanizmusai, vagy a járulékfizetők számának csökkenése és a kedvezményezettek számának növekedése szétfeszíti majd a rendszert? Ezen összefüggésen belül a nyugdíjkorhatár komoly jelentőséggel bír. 1950-ben az átlagos 65 éves európai férfi várhatóan közel 12,3 évet töltött nyugdíjban (a nők esetében ez az időtartam 14,1 év volt). Napjainkban a 65 évesek hátralévő várható élettartama nők esetében 20,5 év és férfiak esetében 17,2 év, és ez 2050-re várhatóan 23,1 évre (nők) és 20,2 évre (férfiak) nő majd. Mindennek következményeként a munkában töltött évek nyugdíjban töltött évekhez viszonyított aránya jelentősen csökkent. A nyugdíjrendszer fenntarthatóbb azokban az országokban, ahol a nyugdíjkorhatárt vagy a nyugdíjjáradék növekedését a várható hátralévő élettartam alakulásához kötik (pl. Hollandiában), mint azokon a helyeken, ahol még mindig tabunak számít a nyugdíjba menetel kitolása.

Az API harmadik pillére a nyugdíjrendszer megfelelőségét értékeli annak vizsgálatával, hogy a nyugdíjrendszer megfelelő életszínvonalat nyújt-e időskorban. Fontos szempontok: a fedezeti arány (mekkora részét fedi le a nyugdíjrendszer a munkaképes korú népességnek és a nyugdíjas korcsoportnak?); a juttatási arány (mennyi pénzt kap az átlagos nyugdíjas az átlagjövedelemhez képest?); végül, de nem utolsósorban: a tőkefinanszírozású időskori juttatások és egyéb jövedelemforrások megléte. Összességében elmondható, hogy a megfelelőségi pillér átlagpontszáma (3,7) némiképp jobb, mint a fenntarthatósági pilléré (4,0), ami arra utal, hogy a rendszerek többsége továbbra is nagyobb hangsúlyt helyez a jelenlegi nyugdíjas generáció jóllétére, mint az adó- és társadalombiztosítási járulékfizetők jövőbeli generációjának jóllétére. A megfelelőségi rangsor elején lévő országok vagy továbbra is nagylelkű állami nyugdíjakat juttatnak (pl. Ausztria vagy Olaszország) vagy erős tőkefinanszírozású második és harmadik pillérrel rendelkeznek (pl. Új-Zéland és Hollandia).

A tőkefinanszírozású nyugdíjmegoldásokra azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik a tartósan alacsony kamatkörnyezetben. A COVID-19 pandémia a hozamok további csökkentésével tovább erősítette ezt a trendet. „Az alacsony hozamkörnyezet a nyugdíjalapokat és az életbiztosítókat egyaránt alternatív eszközosztályok felmérésére kényszerítette” – magyarázta Cameron Jovanovic, az Allianz SE globális nyugdíjügyi részlegének vezetője. „Ezen alternatívakényszer hatására a nyugdíjkifizetők realizálhatják az illikviditási prémiumot, amely jól illeszkedik a portfóliójuk időtartamához. A megtérülés hajszolása helyett további stratégia lehet a kockázatcsökkentés, mivel a nyugdíjalapok és biztosítók úgynevezett longevity swap csereügyletekkel, a nyugdíjkockázat áthárításával és kreatív viszontbiztosítási konstrukciókkal igyekeznek optimalizálni kitettségüket.”

Az API három pillérének pontszámait kombinálva megkapjuk az átfogó eredményt: világviszonylatban Svédországban, Belgiumban és Dániában vannak a legjobb nyugdíjrendszerek. Magyarország viszont a 45. helyen van. A térség több országához hasonlóan Magyarország számára is kihívást jelent a gyorsan öregedő népesség: 2050-re az eltartott időskorúak aránya közel 50 százalékra emelkedik majd. Ennek fényében nem meglepő az inkább gyengének nevezhető 4,6-os fenntarthatósági pontszám. A gyenge pontot a nyugdíjkorhatár jelenti: a tervezett enyhe emelés nincsen arányban a várható élettartam előrejelzett növekedésével. Stabilabb lehetne a rendszer, ha a nyugdíjszámítási képletben lenne demográfiai tényező, és ha korai nyugdíjazásra csak csökkentett nyugdíjjal lenne lehetőség. A magyar nyugdíjrendszer megfelelősége (3,2) azonban jobb a globális átlagnál, ami az első pillérben figyelembe vett nagyarányú lefedettségnek és magas juttatásaránynak köszönhető. A rendszerek még jobbá tehetők olyan eszközökkel, mint a lakossági megtakarítások és a korosodó lakosság igényeihez igazodó munkaerőpiaci intézkedések. A küszöbön álló demográfiai változások fényében Magyarország nem engedheti meg magának a nyugdíjreform elodázását.