Több benzint vettünk tavaly - beindulhat a növekedés?
2014.01.13
Tavaly 2 százalékkal nõtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, meghaladta a 2 milliárd 779 millió litert, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 4,2 százalékkal bõvült, a benziné azonban 1 százalékkal esett. A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint az adatok a válság végét, a növekedés megindulását jelezhetik.

A szövetség pénteken közzétett adatai szerint a benzinbõl 1,187 milliárd liter fogyott, a gázolajból pedig 1,591 milliárd liter 2013-ban.

A szövetség úgy látja, hogy több éves visszaesés után megindulhat a növekedés, mivel 2012-ben még 4,2 százalékkal csökkentek az üzemanyag-eladások. Benzinbõl 1 százalékkal adtak el kevesebbet az egy évvel ezelõttinél, miközben 2012-ben 5,8 százalékos volt a visszaesés. A gázolajból eladott mennyiség 4,2 százalékkal nõtt 2013-ban, miközben 2012-ben még 3,0 százalékkal csökkent. Hozzáteszik, hogy ezzel tovább tolódott a gázolaj irányába az eladási arány.

Rámutattak arra is, hogy míg az elsõ negyedévben még 4,0 százalékkal visszaesett az üzemanyagok fogyasztása 2012. elsõ negyedévéhez képest, a második negyedévre gyakorlatilag megállt a csökkenés, az elsõ háromnegyedévben pedig már 0,9 százalékos növekedés volt. Éves szinten összesen 2 százalékkal több üzemanyag fogyott a magyar piacon, miközben európai uniós szinten csökkentek tavaly az üzemanyag-eladások.

Az adatok azt sugallják a szövetség szerint, hogy vége a gazdasági válságnak, de a növekvõ eladásokban fontos szerepet játszhatott az is, hogy 2013-ban olcsóbb volt az üzemanyag, mint 2012-ben.